Naplók könyve - Lajos Grendel

15.77 €

Grendel Lajos (1948-2018) pályáját kezdetétől élénk közéleti érdeklődés jellemezte, s a változtatás, jobbítás szándéka olykor kemény vitákra és társadalmi szerepvállalásokra késztette, miközben alapvetően mindvégig sikerült megőriznie írói-alkotói autonómiáját, önállóságát, integritását. Úgy érezte, "abszurdisztáni" világban él - ennek felismerése, tudatosítása egész életművét, különösen naplóit, naplószerű feljegyzéseit meghatározta. Tudatosan vezetett naplóval először a rendszerváltás hónapjaiban, éveiben, 1989-tol, 1990-tol találkozunk életművében, mely műfaj - tekintve, hogy kötetünk első írása 1989-es keletű, az utolsók pedig a halála évében születtek - egy híján három évtizedet fog át. Jelen kötet az író életében megjelent naplók mellett a hagyatékban fellelhető, kéziratosnak tekinthető naplótöredékeket is tartalmazza. A Naplók könyve írásai műfajilag meglehetősen széles skálán mozognak: a lírai jegyzettől a szatirikus hangvételű karcolaton, glosszán, tárcán, paródián, kiselbeszélésen, közéleti- politikai elemzéseken, pamfleteken, kinyilatkoztatásokon, hitvallásokon, írói-irodalmi reflexiókon és műelemzéseken, filozófiai okfejtéseken vagy aktuális olvasmányai kijegyzetelésén, ismertetésén keresztül egészen élete apró-cseprő eseményeinek sietős rögzítéséig. A kötet összeállítása, szerkesztése során tágan értelmeztük a napló műfajt, hogy minél színesebb és sokrétűbb képet festhessünk Grendel Lajos életművének hátteréről és gondolkodásáról. A Naplók könyve az MMA Kiadónál 2023-ban megjelent Grendel Lajos Összegyűjtött elbeszélései folytatásának tekinthető.

Podobné produkty

Grendel Lajos (1948-2018) elbeszéléseinek (Összegyűjtött elbeszélések, 2023) és naplójegyzeteinek, illetve naplójellegű írásainak, publicisztikájának (Naplók könyve, 2024) kiadása után Vallomások könyve címmel ezúttal a Kossuth-díjas írónkkal - a magyar széppróza...
16.34 €
A regény (1982) szereplői hősei és antihősei a szerző első könyvében, az Éleslövészetben megismert kisváros tipikus és különc figurái: szlovákiai magyarok és szlovákok,...
2.79 €
Az Éleslövészet és a Galeri után ez a trilógiának is nevezhető sorozat harmadik, befejező kötete (1985). Megjelenésével a szerző egy csapásra az egyetemes magyar irodalom élvonalába...
2.79 €
Posledný autorský výber Lajosa Grendela (1948-2018) obsahuje romány, ktoré prvýkrát vychádzajú v slovenčine v preklade Karola Wlachovského: Théseus a čierna vdova (1991), Posledné ráno (2013), Cesta doprázdna (2014), Padlí anjeli (2017). Súčasťou výberu sú...
14.9 €
Grendel Lajos prózaíróként vált a kortárs magyar irodalom megkerülhetetlen alakjává, ám életművének jelentős részét nem szépirodalmi művek, hanem cikkek, esszék, tanulmányok, kritikák, előadások és közéleti írások alkotják. A Tóth László szerkesztésével induló...
16.34 €
Az Éleslövészet Grendel Lajos első és egyben leghíresebb regénye, amelyet 1986-ban franciára is lefordítottak. Tulajdonképpen ezzel a regényével robbant be a magyar irodalmi köztudatba....
2.79 €
Posledný autorský výber Lajosa Grendela (1948-2018) obsahuje romány, ktoré prvýkrát vychádzajú v slovenčine v preklade Karola Wlachovského: Théseus a čierna vdova (1991), Posledné ráno (2013), Cesta doprázdna (2014), Padlí anjeli (2017). Súčasťou výberu sú...
11.9 €
Grendel Lajos: A tények mágiája (Mészöly Miklós időskori prózája) című könyve tiszteletadás a nemrégen elhunyt szerző kései opusa előtt, méltatás, értelmezés...
2.79 €
Miközben a sajtó, rádió, tévé, közélet habzó gyűlölettel és sunyi lapítással hol máglyára küldené a volt (?) ügynököket, hol elmismásolná...
2.79 €