Napkeringő - Paula McLain

7.81 €

"Egy nap Karen majd könyvet ír róla - megírja őt, és ezzel örökre eggyé kovácsolja kettejüket. És én hiányzom majd azokról a lapokról." Karen Blixen nevét széles körben ismertté tette az emlékiratain alapuló Távol Afrikától című mozi, amely a dán bárónő és az angol Denys Finch Hatton szerelméről szól. Ám arról nem mesél a film, hogy ebben a kapcsolatban létezett egy titokzatos harmadik... Paula McLain, A párizsi feleség című sikerkönyv szerzőnője új regényében az 1920-as évek Kenyájának gyarmati világába repíti vissza az olvasót. A Napkeringő a félelmet nem ismerő és elbűvölő fiatal angol arisztokratának, Beryl Markhamnak állít emléket. Beryl egy angol lord gyermekeként nő fel Brit Kelet-Afrikában, a későbbi Kenyában. Miután az édesanyja elhagyja, apja és a birtokukon élő kipszigisz törzs neveli fel. Szabadon csatangol, bennszülött fiúkkal fut versenyt, és mindent megtanul a versenylovakról. Rendhagyó neveltetésnek köszönhetően öntörvényű fiatal nővé cseperedik, aki lelkes rajongója a vadonnak, és minden porcikájában érti és érzi a természet finom egyensúlyát. Ám egy nap minden, amit addig ismert és szeretett, semmivé foszlik, és Beryl végzetes kapcsolatok sorába menekül. Szokatlan stílusával felkelti a Boldog-völgyi társaságként elhíresült bohém és dekadens közösség figyelmét, és lelki társat talál Karen Blixen írónőben és szerelmében, Denys Finch Hattonben. Végül ez a karizmatikus kalandor lesz az, aki utat mutat Berlynek saját szíve vadregényes útvesztőjében. Szenvedélyes szerelmükben talál rá önmagára és hivatására - a repülésre. McLain elsöprő erejű története a 20. század eleji Afrika varázslatos vidékén járva egy rendkívüli nő életét tárja elénk, aki jóval megelőzte saját korát, s volt mersze szabadnak lenni, még akkor is, ha ezért nagy árat kellett fizetnie. Rabul ejtő olvasmány az elszántságról és az akarat erejéről. 

Podobné produkty

Afrika na počátku 20. století, Keňa… Místo, kde domorodý svět černých bojovníků naráží na uhlazenou společnost aristokratických osadníků. Bělošské děvčátko uprostřed černé Afriky. To je Beryl, kterou matka v útlém dětství opustila a zanechala ji samotnou s...
16.4 €
From the bestselling author of The Paris Wife comes an irresistible story of love, courage and resistance on the streets of Paris – and in the secret network of tunnels that lies beneath* A Good Morning America Book Club pick for January 2026! *'A real treat'...
13.49 €
Anna Hartová je ostřílená detektivka s temnou minulostí i přítomností žijící v San Franciscu, kde pátrá po pohřešovaných dětech. Poslední, ne-li největší životní zvrat ji dostane na kolena a vyhledá útočiště v nedalekém městečku Mendocino, kde strávila nejpodstatnější...
14.18 €
NEW YORK TIMES BESTSELLER ? ?Paula McLain is considered the new star of historical fiction, and for good reason. Fans ofThe Paris Wife will be captivated by Circling the Sun, which . . . is both beautifully written and utterly engrossing.??Ann Patchett,Country...
10.95 €
As a young girl, Beryl Markham was brought to Kenya from Britain by parents dreaming of a new life. For her mother, the dream quickly turned sour, and she returned home; Beryl was brought up by her father, who switched between indulgence and heavy-handed authority,...
8.5 €
A több mint 700 000 példányban eladott könyv Ernest Hemingway és első felesége, Hadley Richardson szívszorító szerelmének története. Hadley halk szavú, huszonnyolc éves...
7.39 €
A boldogság törékeny papírhajóként úszik keresztül az életünkön. Haruki egy hőn áhított újságírói állás miatt Tokióba költözik, maga mögött hagyva szülővárosát és a múlt béklyóit. Élete első görbe estéjén a szexi félisten, Kazu lakásán köt ki, ahonnan azonban...
15.46 €
A New York Times bestsellerszerzője –, a Cosmopolitanben „generációja legnagyobb hatású írójaként” emlegetett – Anna Todd egy érzelmes és inspiráló romantikus regénnyel tér vissza. A főhős ezúttal egy buborékban élő fiatal lány, akinek az élete gyökeresen megváltozik...
12.95 €
A Balaton Akadémia gondozásában jelent meg Bárdi László Napkelet üzenete című könyve.
1.69 €