A római katolikus Szent Anna-templom a XV. században épült gótikus stílusban. Német forrás szerint már a XII. században állt e helyen egy, a strázsákat szolgáló erődtemplom. Templomunk egyhajós, torony nélküli egyház, a legkisebb azok közül, amelyeket eddig bemutattunk. Keletelt, föltehetően a július 26-i Szent Anna-napján kelő Naphoz igazítva. Zsindely fedi, ahogy a szentély ablakait elválasztó támpilléreket is az óvja esőtől, hótól. A két keresztboltos szakaszos szentély (8,3 × 5,4 m) az apszis felé Y leágazású bordákkal fél-nyolcszögzáródású. Szélesebb hajója (8,7 × 8,6 m) osztatlan, két keresztboltos szakasszal. A templomnak négy csúcsíves ablaka van, három a szentélyben, egy a hajó déli oldalán nyílik. A kétosztású ablakok mérműkoronája egyszerű díszű. Szokatlan, hogy az apszis közepén, a főoltár mögött nincs ablaknyílás. Déli oldalán nyílik a nyeregtetős, tágas belépő félköríves boltívű bejárata, amelyen át kis zárt előtérbe jutunk. Ugyancsak toldalék az északi oldalon található sekrestye. Ez a típus jellemző az egykorú falusi templomokra. Nagyőrön 1629-ig faharangláb töltötte be a torony szerepét, ez után épült a vidékre jellemző reneszánsz harangtorony. Nagyőr ismert első említése, Eur (Őr) 1251-ből való. Az Árpád-korban az északi gyepűt őrző kabar és székely határőröknek, "Szent László lándzsásainak" települése volt. A régi írásokban "gumururuk"-nak, gömörőröknek, ardóknak (erdőóvóknak) nevezett határőröket gyepűvonalukon az ősi magyar tízes katonai-polgári-vallási szervezeti rendben telepítették le. A "szepsi tízlándzsások székét", melyet egy 1243-as oklevél nobiles sub decem lanceis costituti néven említ, Betlenfalváról (Betlanovcéről) irányították. Nemesek voltak, és leszármazottaik egészen a XIX. századig függetlenek maradtak a szepesi ispánságtól, a későbbi királyi vármegyétől és az autonóm szász tartománytól. A lándzsás falvakat, a kor helyőrségeit, kaszárnyáit mindenkor elkülönítették a polgárvárosoktól, Aquincum példázza ezt már az ókorban is. A tatárjárás után német hospesekkel telepítették újra. A Szepes vármegyei falu 1919-ig Magyarországhoz tartozott. Német lakosságát a II. világháború után kitelepítették Németországba. 1976-ban Szepesbélához csatolták. Nagyőr pirinyó kis falu. Ha Szepesbéla felől közelítjük meg, templomtorony híján először észre sem vesszük dombhajlatok közt megbúvó házait. Nagyőrt sok minden összeköti Kisszebennel is: közelségük, birtokos családjaik, középkori pecsétjükön. A nagyőrin ugyanúgy Keresztelő Szent János tálra tett fej van kivésve, mint az Kisszeben és Szepesolaszi pecsétjén és címerében látható. A Kisszebenhez képest kis Nagyőr kis temploma csupán egyhajós, tornya sincs, és "csak" három oltára van, de rossz állapotuk ellenére csodás falképei miatt is megérdemli, hogy bemutassák.