Nagymama vesztegzár alatt - Éva Pataki

7.88 €

„- Tudod, olyan ez, mintha már odafentről nézném a gyerekeket, amikor a monitoron bámulom őket - mondta a telefonba a fiam felőli nagymama társam a karantén sokadik hetében, és éppígy éreztem én is. Pedig nagyon is éltünk, és nem győztünk csodálkozni azon, hogy a gyerekeink és az unokáink remekül vannak, nélkülünk is életképesek. Eddig nem erről volt szó." Az első két Nagymama-könyvben (Nőből is megárt a nagymama, ...és megint nagymama) megismert főhőssel nemcsak az történik, hogy az Unoka immár kamaszkorba lépett - a kisebbek is cseperednek, továbbá az évek fölötte sem szálltak el nyomtalanul, ráadásul a férje a nyugdíjas élettel ismerkedik, a kutyája matuzsálemi korban jár, s ha mindez nem lenne elég, ő maga is karanténba szorul, ahogy az egész ország. Hogy lehet ezt átélni, túlélni és mindeközben megőrizni a józan észt és a humort? Ennek az elbeszélésére tesz kísérletet Pataki Éva sorozatának harmadik része, a Nagymama vesztegzár alatt.

Podobné produkty

„Peter May az az író, akit a világ végére is követnék.” – New York Times 2005-ben írta Peter May ezt a thrillert, melyben egy halálos vírus miatt zárják le Londont...
10.39 €
A banánoxid nevű találmány vegyi képletének megszerzéséért folyó harc a bubópestises megbetegedés ürügyén vesztegzár alá helyezett, nemzetközi közönséggel, minden rendű és rangú szélhámossal zsúfolt Grand Hotelben zajlik. Bár a képlet megszerzése csak néhány...
10.99 €
Rejtő egyik legismertebb és legmulatságosabb regénye ez. A Banánoxid nevű találmány vegyi képletének megszerzéséért folyó harc a bubópestis megbetegedés ürügyén vesztegzár alá helyezett nemzetközi közönséggel, minden rendű és rangú szélhámossal zsúfolt Grand...
6.2 €
Rejtő egyik legismertebb és legmulatságosabb regénye ez. A banánoxid nevű találmány vegyi képletének megszerzéséért folyó harc a búbópestises megbetegedés ürügyén vesztegzár alá helyezett nemzetközi közönséggel, minden rendű és rangú szélhámossal zsúfolt Grand...
1.27 €
Izgalmas bűnügyek, humoros jelenetekkel.
2.82 €
- Hölgyeim és uraim - kezdte a kapitány. - A hatóságok vesztegzárat rendeltek el. Három hétig senki sem távozhat a Grand Hotelből. Aki az egészségügyi óvintézkedést kijátssza, azt öt évtől életfogytiglanig terjedhető büntetéssel sújtja a törvény...
7.01 €
Rejtő egyik legismertebb és legmulatságosabb regénye ez. A Banánoxid nevű találmány vegyi képletének megszerzéséért folyó harc a bubópestis megbetegedés ürügyén vesztegzár alá helyezett nemzetközi közönséggel, minden rendű és rangú szélhámossal zsúfolt Grand...
11.83 €
Amikor Maud visszatért a szobába, egy úr lépett ki a szekrényből, pizsamában, fején egy ízléses, zöld selyem lámpaernyővel, és barátságosan mosolygott. – Bocsánat – mondta, és udvariasan megemelte a lámpaernyőt –, nevem Van der Gullen Félix… Ezzel a jelenettel...
1.57 €
A banánoxid nevű találmány vegyi képletének megszerzéséért folyó harc a bubópestises megbetegedés ürügyén vesztegzár alá helyezett, nemzetközi közönséggel,...
1.8 €