Nagy Varázskönyv - Grand Grimoire

6.48 €

A Nagy Varázskönyv a ciklus legfantasztikusabb eleme, amit nagy pompával mutatott be állítólagos szerkesztője, Antonio Venitiana del Rabina, kinek neve a munka olasz eredetét jelzi. Ritkaságából és keresettségéből adódóan információink szerint a valódi Magnum Opus-nak kell tekinteni - egy olyan nézet, ami ugyan logikátlannak tűnhet, de ami mellett mérvadó rabbi-írók véleménye szól. Ezeknek a szerzőknek köszönhetjük azt a felbecsülhetetlen értékű kincset, aminek hamisításával számtalan sarlatán próbálkozott már, de egyiküknek sem sikerült rábukkanniuk. A példány, amit Antonio használt kiadványa elkészítéséhez, a nagy Salamon királynak a véletlen folytán felfedezett eredeti írásai alapján készült. A Nagy Varázskönyv két részre tagolódik, az első tartalmazza Lucifuge Rofocale Pusztító Pálca általi megidézését, a második pedig azt, amit Antonio rejtélyes módon a Sanctum Regnum-nak tart, vagyis az Egyezségkötések Rítusának. A varázskönyvek egyik leginkább figyelemreméltó tulajdonsága azonban nem ördögi gonoszságuk, hanem tudattalan mesterkéletlenségük, valamint a bennük foglalt, láthatólag komoly műveletek ájtatos, már-már kifogástalan jellege.

Podobné produkty

Szent Ciprián Grimoire-ja a spanyol nyelvű verzió, a Libro de San Cipriano fordításán alapul. Ez a mű a 19. század körül íródott, és különböző 17., 18.,és 19. századi grimoire-okat foglal magába, melyeket - álnév alatt - mind a 3. században élt Antiókhiai Szent...
13.24 €
Verses színező az elvarázsolt kert apró lakóival és több mint ezer strasszkőmatricával.
7.01 €
Pátý díl knihy o okultních grimoárech sestává hned z několika unikátních děl. Prvními jsou dva středověké demonické almanachy Grimoár papeže Honoria a Grimoirium Verum. Za těmito díly následuje fragment Enchiridionu papeže Lva III., a to denní modlitby. Dalším...
17.86 €
1895-öt írunk, Melbourne válságban van. Pearl és Vally Cole édesapja pedig a korábban elképzelhetetlent forgatja a fejében: bezárja a világ legnagyobb könyvesházát. Amikor egy szellem mágikus segítséget ígér Pearlnek, hogy megmenthesse az otthonát, a kislány...
11.24 €
"So place the book on the table like a work of art, open it like a compass, and let yourself be carried away by the timeless power of nature."— NL MagazineA guide to rediscovering the deep connection with nature and the power it offers for our well-being. This...
19.99 €
E könyv segítségével akár kezdőként is lehetőséged nyílik rá, hogy megtapasztald a változásokat előidéző erőt, amelynek segítségével megvalósíthatod az álmaidat, elérheted a legjobb énedet. Ha már gyakorlott vagy a rituálék terén, számtalan új módszerrel és...
19.69 €
Boszorkányos ügyességgel szőtt új mese Az Álmosvölgy legendája szálaiból: mintha csak egy drága gyermekkori barátot látogatnánk meg újra, aki végre feltárja előttünk minden titkát. Amikor Ichabod Crane, az új tanító megérkezik Álmosvölgy eldugott kis falujába,...
16.13 €
Új év, új varázslat! A gömbben ezúttal a borsmenta tűnik fel, és Minka az a szerencsés, aki a növény pártfogója lesz és színes ruhácskát kap. Hamarosan váratlan bonyodalmak árnyékolják be a tündér mindennapjait: nem elég, hogy a vihar miatt csak a könyvtárban...
8.42 €
A munkafüzet a százas számkörben történő összeadás és kivonás játékos, élvezetes gyakorlására nyújt kiváló lehetőséget. A diákokat jókedvű feladatvégzésre serkenti, a jól végzett munka örömét kínálja a számukra. A gyerekeknek sikert jelent a műveletek elvégzése,...
5.01 €