Mostohatestvérek - Susan Malleryová

16 €

Egyszer régen, amikor az apja feleségül vette Sage anyukáját, Daisy izgatottan várta a találkozást az új testvérével. Vele ellentétben Sage gyönyörű volt, és népszerű, amit igyekezett is tudatosítani mindenkiben. Viszont nem volt olyan okos, mint Daisy - így egy osztállyal lejjebb kellett beiratkoznia a gazdag gyerekek divatos iskolájába. A népszerűségét fegyverként használta, hogy megalázza Daisyt, magát pedig minél jobb színben tüntesse fel. A szülők válása után a mostohanővérek rivalizálása tovább folytatódott, míg végül Daisy feleségül ment Sage első szerelméhez, Sage pedig elutazott Európába. Tizennyolc év, két gyerek és egy válságba került házasság után Daisy nem számít rá, hogy viszontlátja Sage-et - sőt a háta közepére sem kívánja őt. Ám amikor a közös húguknak szüksége lesz rájuk, félreteszik a nézeteltéréseiket, hogy segítsenek neki. Bízni kezdenek egymásban, és ők maguk lepődnek meg a legjobban, amikor lassan barátság bontakozik ki köztük. Egy meggondolatlan cselekedet azonban veszélybe sodorja ezt a törékeny bizalmat. Választhatnak, hogy ismét hátat fordítanak-e egymásnak - vagy megtanulnak megbocsátani, és végre szerető nővérek lesznek...

Podobné produkty

Egyszer régen, amikor az apja feleségül vette Sage anyukáját, Daisy izgatottan várta a találkozást az új testvérével. Vele ellentétben Sage gyönyörű volt, és népszerű, amit igyekezett is tudatosítani mindenkiben.Viszont nem volt olyan okos, mint Daisy – így...
16 €
Egy tehetős limai biztosítóigazgató, don Rigoberto új asszonyt hoz a házhoz, az érett szépségű, épp negyvenéves dona Lucreciát. Dúl a szerelem, és a pár felhőtlen nászát a férfi előző házasságából való fia, az angyali bájú Alfonsito sem zavarja meg. Ellenkezőleg:...
5.8 €
Százak láthatták volna, mégsem tűnik fel senkinek, amikor egy zsúfolt svédországi vonatról elrabolnak egy kislányt. Az anyja nem volt mellette, mert az egyik állomáson véletlenül...
5.61 €
Százak láthatták volna, mégsem tűnik fel senkinek, amikor egy zsúfolt svédországi vonatról elrabolnak egy kislányt. Az anyja nem volt mellette, mert az egyik állomáson véletlenül lemaradt. A vonat személyzetét természetesen riasztották, hogy vigyázzanak az...
8.68 €
Jeanie és Matthew boldog házasságban él. Előző kapcsolataikból származó tizenéves gyerekeikkel egy fedél alatt az élet nem fenékig tejfel, de a Jeanie - Matthew páros erős és kitartó.Bár Scarlett nem igazán akarja elfogadni mostohaanyját, a türelem talán most...
6.73 €
A regény kis főhőse édesanyja elvesztése óta vigasztalhatatlan. A család orvosa szerint egyetlen gyógyír létezik a kislány bánatára, egy új édesanya. Úgy tűnik, hogy egy különös véletlen folytán születésnapi ajándékként betoppanhat a receptre felírt boldogság,...
10.68 €
A ?narratív monológ formájában megírt regény nélkülözi a kerettörténetet, központi figurája egy sikeres másodvonalbeli írónő, aki erotikus ponyvaregényeket...
6.45 €
„Az elejétől a végéig tökéletesen magával ragadott.” – Sibzzreads „Igazi érzelmi hullámvasút, tele fordulatokkal.” – Nicki’s Life of Crime Egy telefonhívás, amitől minden anya retteg. Egy csípős téli napon a hároméves Millie Everleigh eltűnik az otthonából,...
12.67 €
A kérés egyszerű volt: ne hagyjam bajba keveredni az új mostohahúgomat nyáron.Sohasem találkoztam Grace Lee-vel. Anyám azt mondta, csendes, művészlélek egyetemista, zűrös múlttal. Igent mondtam, nem tűnt nagy ügynek. Gondoltam, odaköltözik hozzám egy magának...
9.72 €