Montenegró - Marco Polo

11.24 €

Repülővel bő egy órára Budapesttől valóságos turistaparadicsom várja a nyaralókat, sokféle természeti szépséggel és változatos történelmi emlékekkel. A montenegrói tengerpart 300 kilométer hosszú, és mintegy 70 kilométernyi strand várja a fürdeni vágyókat. Az ország másik felét hegyek uralják, amelyek több mint kétezer méter magasra nyúlnak a tenger szintje fölé. Az ország a "vad szépség" mottóval csalogatja a turistákat, és valóban, nem egy helyen találkozhatunk érintetlen természettel. A sok kulturális emléket fölvonultató kis országot csak az 1960-as években fedezték föl mint turisztikai úti célt. Azóta Montenegró egyre erőteljesebben fejlődik, háta mögött hagyva a múltat, amikor gazdasági tekintetben mindig csak sereghajtó volt a hat jugoszláv tagköztársaság között. Ebbe a vonzó országba kalauzol bennünket a Marco Polo-sorozat - naprakész információkat tartalmazó és színes képekkel, illetve térképekkel illusztrált - új kötete.

Podobné produkty

Kicsit ?ciki lenne ezt a könyvet utazás közben, mondjuk a buszon olvasni, mert a legváratlanabb pillanatokban kacagni kell rajta. Hiába minden óvintézkedés, szigorú pókerarc – nem fog menni, mert kitartóan csiklandoz. Viszont bárhol másutt, ahol senkit nem...
7.01 €
Discover the wild beauty of Montenegro’s Dinaric Alps, where limestone peaks, deep canyons and remote highland plateaus create one of Europe’s most dramatic mountain landscapes. This comprehensive guidebook describes 17 graded day walks and multi-day treks...
25.49 €
This fascinating study traces sixteenth-century German colonialism in Venezuela through the lens of racialized capitalism and the subsequent memorialization of the period through to the twentieth century. Giovanna Montenegro investigates one of the strangest...
46.99 €
Lonely Planet's local travel experts reveal all you need to know to plan the trip of a lifetime in this latest edition of our guide to Montenegro. Discover Montenegro's most popular experiences and best kept secrets from exploring the fortresses protecting...
24.99 €
Elstead Quoizel QZ-MONTEVERDE - Stolná lampa MONTEVERDE 1xE27/60W/230V QZ-MONTEVERDE
330 €
A Montessori-módszer elveit összefoglaló kézikönyv gyakorlati útmutatóul szolgál: az 1-5 éves korú gyermekek szülei találhatnak gondolatébresztő ötleteket és gyakorlati tanácsokat a szabadban, illetve a lakásban végezhető tevékenységekhez, amelyeknek az a céljuk,...
14.52 €
Az apró kezekbe való lapozókönyv a Montessori-szemlélettel összhangban, a kisgyerekek által jól ismert gyümölcsök szemléltetésével vezeti be a legkisebbeket a számok világába. Összeállította: Szanyi Emese nemzetközi diplomás Montessori-pedagógus
8.45 €
Az apró kezekbe való lapozókönyv a Montessori-szemlélettel összhangban, a kisgyerekek által jól ismert állatok, növények és tárgyak szemléltetésével vezeti be a legkisebbeket a színek világába. Összeállította: Szanyi Emese nemzetközi diplomás Montessori-pedagógus
8.45 €