Mit tehetünk magunkért?

12.65 €

Nehéz időkben, amikor gyakran érezzük úgy, hogy a külső körülmények elsodornak, maguk alá temetnek minket, mindennél fontosabb, hogy arra irányítsuk a figyelmünket, ami rendelkezésünkre áll a megküzdéshez, ami a mi kezünkben van, amit megtehetünk magunkért. Így nyerhetjük vissza kezdeményezőkészségünket a kontrollvesztett pillanatokban - és így hozhatjuk ki a legtöbbet az ígéretes helyzetekből is. Ez a könyv belső erőforrásainkról szól. Olyan értékekről és lehetőségekről, amelyeket gyakran nem is tudatosítunk, vagy nem becsülünk meg eléggé. Ha azonban ezeket következetesen számba vesszük, talán magunk is rácsodálkozunk, mi mindennel rendelkezünk, ami segíthet nekünk, hogy eredményesen birkózzunk meg a nehézségekkel, és mennyi lehetséges lépés van még, amikor már azt hinnénk, hogy nincs mit tenni. A gyönyörű, gazdag tematikus gyűjteményes kötetben a Nyitott Akadémia korábbi kiadványaiból válogattunk össze olyan előadásokat, tanulmányokat, amelyek befelé kalauzolnak minket, hogy felfedezzük saját eszközeinket és távlatainkat. Mindazt, ami segíthet megváltoztatni, amitől szenvedünk, és elviselni, amit nem lehet megváltoztatni. Szerzők: Almási Kitti, Bagdy Emőke, Buda László, F. Várkonyi Zsuzsa, Kádár Annamária, Pál Ferenc, Popper Péter, Szondy Máté

Podobné produkty

Közkatonák. - György tisztviselő volt az adófelügyelőségnél. A feleségét Rózának hivták, a gyermekeket az egyiket Ilonkának, a másikat, azt a kis parányi kövér jószágot, Gyuriczának. A házuk kicsi volt, de az udvar nagy és tele virággal. Nagyon szerették a...
2.79 €
Dr. Benkovics Júlia nőgyógyász, szoptatási tanácsadó 2020-ban indította Magunkról című Instagram-oldalát, amelyet azóta több mint 38000-en követnek. Népszerűségének titka, hogy írásai érthetőek, közvetlenek, humorosak, ugyanakkor rendkívüli szakmai háttértudás...
9.86 €

14.93 €
"Szívszorító, mégis felemelő regény egy családról, amelynek nemsokára meg kell tanulnia együtt élni a hiánnyal." Valuska László A gyógyíthatatlan betegségben szenvedő Mario szeretne életre szóló emléket adni mit sem sejtő fiának, a tízéves Litónak, ezért úgy...
12.67 €

8.45 €
Popper Péter legendás előadásain egy gombostűt sem lehetett leejteni. Hatalmas műveltsége, karizmatikus előadásmódja, eredeti gondolkodása, fanyar, szarkasztikus humora felejthetetlenné tette ezeket az alkalmakat – nem csoda, hogy hosszú évtizedeken át zsúfolásig...
12.87 €

7.87 €
Minden nevelés önnevelés. A gyerekre nem az hat legerősebben, amit mondunk neki, hanem ahogy mondjuk, ahogy valójában érezzük, és főként: ahogy mi élünk. Ha tehát eredménytelenül igyekszünk változtatni problémás viselkedésén, elsőként saját reakcióinkat érdemes...
10.84 €

6.62 €