?Egy kedves osi jó szokás dívott akkor városunkban, (talán még most is megvan) ? a gyermekcsere. Soknyelvu hazánknak egyik városa német, másik magyar ajkú, aztán pedig hát testvérek volnánk, meg kellene egymást értenünk, a németnek meg kell tanulni magyarul, a magyarnak németül. S szent a béke. A jámbor hazafiak efelol így tesznek. A német városban is vannak iskolák, a magyarban is. A német szülok írnak a magyar városban levo tanodák igazgatóinak, s a magyar szülok a német város tanárainak, hogy vannak-e kezeik alatt levo iskolásfiúk, leányok, akik innen oda, onnan ide cserébe kaphatók lennének. Azokat azután egymásért kicserélik. Kedves, gyöngéd, asszonyszív-szülte gondolat! A gyermek elmegy hazulról, elhagy apát, anyát, testvért, s ismét otthont talál, anya helyett anyát, testvér helyett testvért, ? s eltávoztával nem marad üres a ház, gyermek helyébe gyermek jön, s ha a fogadott anya a gyermekének szánt gyöngédséggel elhalmozza a jövevényt, arra gondol: éppen így bánnak most az enyémmel is a messze távolban, mert az anyaszerelmet semmi fizetésért megvenni nem, csak cserében megnyerni lehet. Ezt az intézményt csak asszonyok gondolhatták ki, ellentétben azzal a rideg rendszerrel, melyet a férfiak találtak fel, mely a fogékony ifjú szívek számára zárdákat, konviktusokat, zárt kollégiumokat alapított, ahol korán letörülje róluk az élet minden emlékét a családi létnek.?