Mire elég egymillió aláírás? - Tárnok Balázs

0.01 €

2017 és 2021 között két olyan európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtése zajlott, amelyek célja az Európai Unión belül a nemzeti kisebbségek hatékonyabb védelme, illetve a nemzeti régiók kiemelt figyelemben való részesítése volt. A Minority SafePack és a nemzeti régiókról szóló kezdeményezést együtt több mint kétmillió magyar támogatta aláírásával szerte a Kárpát-medencében, ezzel az Európai Unió részvételi demokráciájának új eszköze is ismertté vált hazánkban és a régióban.E kötet arra a kérdésre keresi a választ, hogy az európai polgári kezdeményezés alkalmas eszköz lehet-e a nemzeti kisebbségek jogainak európai uniós szintű védelmére, a nemzeti kisebbségek védelmével kapcsolatos uniós jogi keret fejlesztésére, valamint e közösségek érdekeinek előmozdítására.Az európai polgári kezdeményezés általános bemutatásán túl részletesen elemezzük a Minority SafePack és a nemzeti régiókról szóló kezdeményezések célkitűzéseit és megvalósulását. A szerző e kezdeményezések sikerre viteléből gyakorló jogászként is kivette a részét. Ráadásul eddig sem hazai, sem nemzetközi szinten nem született átfogó munka az európai polgári kezdeményezés kisebbségvédelmi célú felhasználásáról. A könyv célja e hiány pótlása.

Podobné produkty

A televízió első könnyűzenei műsorai (KKK, Tapsifüles, Egymillió fontos hangjegy, Pulzus), azok története és kulisszatitkai, és persze megelevenedik a Kádár-korszak is, a hatvanas évektől...
5.61 €
Magyarországon a teljes népesség több mint tíz százaléka regisztrált horgász. Nincs még egy olyan ország a Földön, amely akár csak megközelíti ezt a horgászlétszámot. Itthon a horgászat hivatalosan a legnépszerűbb szabadidős tevékenység.Ezt az elképesztő mennyiségű...
14.93 €
Wren Beaumont-ról sok mindent elmondható. Gyönyörű. Okos. Édes. Ártatlan. Az elit Lancaster középiskolában imádják a lányok. Mindenki a barátnője akar lenni. Csak én látok át rajta.. Egy elnyomott kis szüzecske, aki olyan erősen fojtja el az érzéseit, hogy...
18.9 €
"E pillanatban ő a mindenem: apám, anyám, szeretőm és barátom, meg egy kicsit az ellenségem is."1990 fülledt nyara. A berlini fal leomlott, és ezek az NDK utolsó hónapjai az újraegyesítés előtt. A törékeny, 16 éves Maria barátjával, Johannesszel él a fiú szüleinek...
10.98 €
„E pillanatban ő a mindenem: apám, anyám, szeretőm és barátom, meg egy kicsit az ellenségem is.” 1990 fülledt nyara. A berlini fal leomlott, és ezek az NDK utolsó hónapjai az újraegyesítés előtt. A törékeny, 16 éves Maria barátjával, Johannesszel él a fiú szüleinek...
16.9 €
A viharos sikert és fölzaklató vitákat kavaró regény "A gyerek", valamint összegyűjtött versei, a "Meleg kilincs" után ismét kispróza kötettel jelentkezik Háy János. Kik és mik is tartoznak egymáshoz? Családtagok és családi történetek. Azután az irodalmi "család"...
11.33 €
Miért nem hív fel? Miért húzom fel magam apróságokon? Miért történik velem mindig ugyanaz? Párkapcsolati problémáink legtöbbször tudattalanul viruló tévhiteinkben gyökereznek, hamis elképzeléseink pedig sokszor önbeteljesítő jóslatként működnek. De még ebből...
13.46 €
Miért nem hív fel? Miért húzom fel magam apróságokon? Miért történik velem mindig ugyanaz? "Párkapcsolati problémáink legtöbbször tudattalanul viruló tévhiteinkben...
8.87 €
Miért csalt meg a párom? Szeretkezzünk vagy beszéljük meg? Létezik még egyáltalán normális kapcsolat? Gyermekkorunk és környezetünk hatása erősebb, mint gondolnánk: leggyakrabban az ezekből fakadó tudattalan tévhitek állnak párkapcsolati problémáink hátterében....
13.8 €