A mese és a mesélés nagyon fontos az ember, a gyermek - mert minden ember volt gyermek egyszer - életében. Erről beszél ez a kötet, közérthetően, mindenki számára megközelíthetően, ezt a fontosságtudatot afféle utolsó szalmaszálként kezelve... ...Évtizedekkel ezelőtt, a természetet pusztító grandomán ipari építkezések idején teljesen lenyűgözve figyeltük a madarakat. Nem hittünk a szemünknek. A gerlék is, a fecskék is drótdarabkákat építettek a fészkükbe - mert több kilométeres körzetben csak drót hányódott a földön, szalmaszál még véletlenül sem. Sár és drót. De abból is rakták fészküket a madarak... Sokak szerint manapság a mese visszaszorulásának korszakát éljük, a gyerekeink gyerekei (mindennapi tapasztalat) azt visszhangozzák - játék közben - nevetve és ugrándozva, amit a legtöbbet látnak-hallanak: reklámokat. Reklámokat idéznek, mesélnek... És a jelenséget értékelő szakemberek azt állítják, hogy a gyerekek vonzódása a reklámhoz a mese iránti igényüknek felel meg, azt fejezi ki... A reklám-özönvízben vergődő gyerekek is igazi mesékre vágynak. És ezt nagyon fontos tudni, erre nagyon fontos emlékezni minden egykori gyereknek: a mai gyerekek szüleinek, nagyszüleinek, tanárainak, orvosainak, banktisztviselőinek, köztisztviselőinek, politikusainak. A mesélés meghitt pillanatai ritkulnak? Pedig fontos volna, hogy ez ne így legyen! - ilyesmiket kellene (üzenetként) írni azokra az utolsó szalmaszálakra, amelyekbe még kapaszkodhat az emberi lélek. A gyerek élteti a reményt, és emlékeznünk kellene azokra a gyerekekre, akik mi magunk voltunk. Bíztatóan jó jelnek érzem, hogy ez a kötet második kiadásban került az Olvasó asztalára. (Szávai Ilona)