Mindig valami más. Mindig ugyanaz - Péter Konok

10.14 €

Nagy ?Lajos – aki roppant tehetséges és egyben igen pikírt író volt – több karcolatában is a tehetségtelen írók jellemrajzát boncolgatta természetrajzi alapossággal. A tehetségtelen író egyik ismérve, írta Nagy Lajos, hogy novelláskötetének olyan címet ad, mint „A kakukkmadár, és más történetek”.Mikor kölyökkoromban ezt olvastam, azonnal elhatároztam, hogy egyszer írok egy novelláskötetet, aminek ez lesz a címe. Mint oly sok minden, ez sem sikerült.Ennek a kötetnek sem ez lett a címe, pedig lehetne, hiszen nincs benne szó kakukkmadárról, sőt történetekről is csak bizonyos mértékig – inkább afféle lenyomatok ezek („No hiszen! Lenyomatok!” – dühöngött volna Nagy Lajos). De hát hol van Boris Vian Pekingi ősz-ében Peking, és hol az ősz? Na ugye!Ahogy válogattam ezeket a szövegeket, egyszerre találtam állandó mintákat és kaleidoszkópszerűen változó rémségeket. Úgy meredtem rájuk, mint egy peches fekete rigó (vagy tetszés szerint más madár, mínusz kakukk) a fészkében sorakozó tojásokra. Az egyik valahogy kilóg a többi közül. Többnyire ezekről a kilógó pillanatokról szoktam írni. Ha úgy tetszik, ezek a szövegek mind kakukktojások, és így persze éppen ez bennük a közös: a mindigmásság folyamatossága. Elszálldogálunk a kakukkfészek fölött, és – ahogy Seneca írta – közben eltelik az egész életünk.A kakukkos babona szerint, ha az ember kakukkot hall, meg kell számolni, hányat kakukkol, és annyi évet fogunk még élni. Lakik itt mellettünk az erdőben egy kakukk, este szokott kakukkolni. Sosem számolom, mert nem vagyok babonás. Tegnap este tizenhét kakukkolást nem számoltam. Kicsit remélem, hogy ma több lesz.

Podobné produkty

Különböző képek, minták és tárgyak megfigyelése, összehasonlítása, sorba rendezése, részletek felfedezése és kiegészítése - ezek mind olyan alapképességek, amelyekre a későbbi iskolai tanulás során építkezhetnek a gyerekek. A LÜK-füzet pontosan ezeknek a készségeknek...
3.22 €
Az emberek legtitkosabb emlékezete szerzőjétőlMohamed Mbougar Sarr azt a kérdést járja körül lírai szépségű regényében, amely talán a legfontosabb kérdés mindannyiunk életében: Hogyan találjuk meg magunkban az erőt, hogy valódi önmagunkká váljunk, bármi legyen...
8.45 €
Jonatán királyfi családja azt szeretné, ha a fiatalúr bátrabb, illemtudóbb és kevésbé válogatós lenne. Ő azonban sajnos fél felmászni a lombházikóba, dühbe gurul, ha nem ő nyer a társasban, és undorodik a nagyi tökfőzelékétől. Azt kívánja: bárcsak soha többé...
12.68 €
Az emberek legtitkosabb emlékezete szerzőjétől Mohamed Mbougar Sarr azt a kérdést járja körül lírai szépségű regényében, amely talán a legfontosabb kérdés mindannyiunk életében: Hogyan találjuk meg magunkban az erőt, hogy valódi önmagunkká váljunk, bármi legyen...
12.67 €
Tengerparti szabályok: Tégy hosszú sétákat a homokban. Tégy esernyőt minden koktélba. NE fuss össze az első szerelmeddel. Sam élete pillanatnyilag jó úton halad. Jack, a vőlegénye orvos, és egyszerűen tökéletes (a szigorú napi rutin tényleg jó dolog). Sam manhattani...
16.03 €
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Mégsem könnyű ezekről a problémákról beszélni, a megbélyegzést máig nem sikerült magunk mögött hagyni....
14.08 €
„A fontos történeteket csak akkor látjuk fontosnak, ha érthetőek számunkra, és csak akkor lesznek érthetőek, ha felismerjük a mögöttük álló jelenségeket.” Sofi Oksanen esszéjében fontos történetek olvashatók, bűn elhallgatni őket, beszélni kell róluk. Ahhoz,...
16.89 €
Csudálatos Mary, Boldog születésnapot, Micimackó, Helikoffer... Minden felnőtt volt egyszer gyerek, és megannyi mai nagymama, nagypapa, anyuka és apuka nőtt fel Bródy János gyerekeknek írt dalszövegein, dalain, melyeknek a többségét Halász Judit előadásában...
12.67 €
Harag Anita történetei mindennapi mániák és álmodozások labirintusába vezetnek. Szakítások után képzeljük el, mi történhet épp most a másikkal, vagy még valódi találkozások előtt találgatjuk, hogy mi fog történni. A nyelv nem leírja a valóságot, hanem megteremti:...
7.88 €