Mindig más tehet róla - Kendall Rob

3.92 €

A ?Blamestorming egy társalgási kézikönyv, amely segít elsimítani vagy elhárítani az elégtelen kommunikációból keletkező konfliktusokat. Elsősorban (és végig kimondatlanul) az empátiás készséget próbálja fejleszteni, és a beszélgetőpartnerre való odafigyelésre, a másik fél nézőpontjának megértésére biztat. Erre számos módszert kínál a beszédstílus és nyelvezet megfigyelésétől kezdve a valódi odafigyelés megtanulásán át a kontextus helyes értelmezéséig. Az egyes fejezetek egy-egy kisebb, önmagában is értelmezhető problémakört taglalnak, egymáshoz alig kapcsolódnak, és csak elvétve utalnak korábbi fejezetekre. Éppen ezért bármikor átolvasható egy rész anélkül, hogy emlékeznénk a megelőző fejezetek tartalmára. A fejezetek először röviden körbejárják az adott témakört, majd a végén pontokba szedve magyarázzák el, hogyan fejlődhetünk azon a részterületen. Gyakran példaszituációk és párbeszédek illusztrálják a mondanivalót, a könyv visszatérő, kidolgozott hátterű szereplők párbeszédein mutatja be, milyen hibákat lehet véteni a beszélgetések során, és hogy ezek miként kerülhetők el vagy hozhatók helyre. Szakkifejezésekkel csak ritkán találkozunk. Ezek helyett az író saját, szemléletes fogalmakat használ bizonyos kommunikációs helyzetek és attitűdök leírására.

Podobné produkty

"Torkon ragad, és nem ereszt, amíg a végére nem értél. Most megtudod, milyen érzés, ha egy nőt a szerelmével zaklat egy megszállott férfi. Clarissa Bourne részt vesz egyik egyetemi kollégája, Rafe Solmes könyvbemutatóján, amikor azonban másnap felébred, nem...
12.46 €
"Imádnivaló romantikus történet." - Delighted Readers "Újra és újra elolvasnám!" - Bookklovers Egy látszólag ártalmatlan ígéret. Egy lány, akit nem lehet elfelejteni... Collins Drake életének minden egyes elemét az irányítása alatt tartja. Az üzleti ügyeitől...
12.67 €
The brand new psychological thriller from the Top 10 Sunday Times bestselling authorYou can run. You can hide.But you belong to me.It was the case of the decade. A 15-year-old girl on her way to school, vanished without a trace. The world feared the worst –...
13.49 €
Elstead KENDAL - Vonkajšie nástenné svietidlo KENDAL 2xE14/60W/230V IP44 KENDAL
238.9 €
Vím, že je na čase hodit minulost za hlavu a začít zase randit. Naštěstí mi s tím pomůže moje tajná zbraň – nejlepší kamarád a profesionální hokejista Owen. Tenhle král sexu mi slíbil, že mi pomůže zorientovat se ve světě online randění. Moje kamarádka Becca...
12.4 €
The Cold War is one of the furthest-reaching and longest-lasting conflicts in modern history. It spanned the globe - from Greece to China, Hungary to Cuba - and lasted for almost half a century. It has shaped political relations to this day, drawing new physical...
31.5 €
The Cold War is one of the furthest-reaching and longest-lasting conflicts in modern history. It spanned the globe - from Greece to China, Hungary to Cuba - and lasted for almost half a century. It has shaped political relations to this day, drawing new physical...
13.95 €
'It is absolutely brilliant, I think every woman should read it' PANDORA SYKES, THE HIGH LOW 'My wish is that every white woman who calls herself a feminist will read this book in a state of hushed and humble respect ... Essential reading' ELIZABETH GILBERT...
14.9 €
Na Elise, milou a nádhernou mladší sestru svého spoluhráče, bych neměl ani pomyslet, nemůžu si však pomoct. Po vítězství na hokejovém šampionátu jsme vzájemné flirtování přenesli do ložnice… odkud hned ráno se studem utekla. Myslí si, že si naši společnou noc...
13.29 €