Mindentudó Gergely bácsi - Géza Gárdonyi

5.19 €

Ti, akik e sorokat olvastátok, talán nem is tudjátok mindannyian, hogy aki e könyvecskét megírta nektek, már néhány éve elköltözött az élők sorából. Eltávozott az angyalok hazájába, mert hiszen rég elmondta minden meséjét, leírta minden gondolatát. Most bizonyára ott járkál ő valahol a csillagos égnek kék országában, ahol a Hetedhétország fényessége ragyog, ahol örökké élnek az emberek s ahol a könny, ha néha-néha meg is terem, gyorsan aláhull a messzeségbe, a Földre. Ha majd ti is megöregesztek, mint a Nagyapó vagy a Mindentudó Gergely bácsi, ti is eljuttok majd őhozzá s meglátjátok mennyire örül majd nektek, megsimogatja orcátokat s boldog örömmel ölel benneteket a szívére. E könyvben itthagyta leírva az ő élő szavát. Leírta úgy a maga módja szerint. Talán nem pontosan azon a módon, ahogy nektek a helyesírást tanító bácsi magyarázza. De azért ne vegyétek ezt tőle rossznéven és ne is kövessétek őt ebben a tekintetben. Az iskolában írjatok úgy, mint eddig. Mert ahogy ez a könyv van írva, így csak annak szabad írni, aki már a mesék országában jár és akit a lányok-fiúk csak így ismernek: Nagyapó! Vagy: Mindentudó Gergely bácsi.

Podobné produkty

Egy új technológiai forradalom küszöbén, az éghajlatváltozás súlyos következményei és a népesség elöregedése mellett semmi jelentősége annak, hogy valaki meg tudja-e nevezni Honduras fontos iparágait. Ne versenyezzünk a Google keresőmotorjával, koncentráljunk...
30.15 €
Ebben a könyvében George Goldwind Angliában, egy fiatal pár halálos balesete után nyomoz, mígnem rájön, hogy még ot magát is megtévesztették. A figyelmes olvasó e fordulatos regényen keresztül megdöbbento magyarázatot fedezhet fel, egy sosem évülo szerelmi...
3.94 €
A Mindentudás zsebkönyvek sorozat legújabb tagjaként a Német nyelvtan című kiadványunkat nyújtjuk át a mindenkori nyelvtanulóknak. Bár a könyv apró méretéből nem következne, de ez a kis kötet a német nyelvtan szisztematikus és logikus leírását tartalmazza.
3.77 €
"A szeretet több annál, mint amit érzünk, a szeretet az, amit teszünk." A szeretet nem jön magától, meg kell küzdeni érte. A könyvben szereplő negyven igaz történetet olyan emberek írták, akiknek életét megváltoztatta a szeretet, mert akkor sem adták fel, amikor...
12.68 €
John Minute – aki jelentős vagyont szerzett Rodéziában, bár nem egészen becsületes módon – bőkezűen gondoskodik egykori társának, barátjának lányáról, a bájos...
2.79 €
"Mikor végezzük el az évszaknak megfelelő kerti munkákat a gyümölcsösben vagy a konyhakertben? Mikor nyírjuk meg sövényt? Mikor ültessük el a fákat és a cserjéket? Mikor metsszük meg a rózsát? Hogyan gondozzuk a kerti virágokat? Ezekhez a témákhoz gyűjtöttük...
10.64 €
"Hogyan tegyük kiskertünket egyszerűen, gyorsan a pihenés és a nyugalom szigetévé? Ehhez gyűjtöttük össze a leggyakrabban előforduló kérdéseket és a gyors, lényegre törő, pontosan megfogalmazott válaszokat. - A könyv könnyen áttekinthető, gyorsan megtaláljuk,...
10.64 €
Hogyan neveljünk egészséges, aromás fűszernövényeket otthonunkban? A kiadvány erre keresi a leggyakrabban előforduló kérdéseket és a gyors, lényegre törő, pontosan megfogalmazott válaszokat. A könyv könnyen áttekinthető, így gyorsan megtaláljuk, amit tudni...
11.46 €
A youth is lying dead in Gray Square, Bloomsbury. Constable Wiseman is at the scene, as is the handsome Frank Merril, nephew of rich John Martin. Also there is May Nuttall, whose father was the best friend Martin ever had. A small, shabby man in an ill-fitting...
3.52 €