Minden másképpen van - Frigyes Karinthy

2.79 €

Karinthy Frigyes (1887–1938) erős vonású arcéle, homlokába hulló hajtincse és slampos öltözéke minden irodalomkedvelő számára ismerős. A róla ma ismert összes fotót, szám szerint 278 felvételt tartalmazó album viszont épp azt mutatja meg, hogy ez az egy tömbből faragott ember milyen sokféle alakban mutatkozott meg – a tekintélyes írótól a porondon föllépő bohócig, a társasági embertől a sorsán tűnődő, befelé figyelő betegig, a családapától a strand tréfamesteréig. A nyolcéves, játékkarikáját tartó kisfiútól az ismert írón át a halálos ágyába süppedt Karinthyig követhető nyomon az író – kívülállók számára megörökített – élete. A kiadvány két fő részből áll. Kovács Ida rövid bevezető esszéje után található a Válogatás Karinthy Frigyes fényképeiből című összeállítás, amely időrendben mutat be mintegy száz nagyobb méretű fotót, talán a legjellegzetesebb, leginkább sokat mondó felvételeket, legyenek azok eredeti negatívról másolt képek vagy sajtóban megjelent, sokszorosított fotók. Jó részük megkomponált portré az író jellegzetes arcvonásairól, de akad köztük beállított csoportkép, zsáner felvétel, strandon, utcán, kávéházban, kiránduláson, könyvnapi sátornál ellesett pillanatkép. A második, a Karinthy Frigyes fényképeinek ikonográfiája című rész ugyancsak időrendben, ám jóval kisebb méretben, immár sorszámozva és jegyzetekkel kísérve közli az íróról fönnmaradt 278 felvételt. Az ikonográfiai leírásokkal (dátum, a látható személyek és a fotográfus neve, lelőhely, rájegyzés szövege) és magyarázó, kiegészítő megjegyzésekkel kísért képek 1895-től az író 1938. augusztus 29-én bekövetkezett haláláig szemléltetik Karinthy életútjának epizódjait.

Podobné produkty

Naplószerű kötet az év minden vasárnapjáról. A betegség témája központi szerepet játszik.
2.82 €
Magyarország kétszer játszott döntőt foci-vb-n: 1938-ban és 1954-ben. A kettő között mindössze 16 év van, és mindkettő a magyar foci – nagyjából 1910 és 1966 között tartó – nagy korszakának kiemelkedő és szimbolikus eseménye. Bár a második döntő és maga az...
16.9 €
Magyarország kétszer játszott döntőt foci-vb-n: 1938-ban és 1954-ben. A kettő között mindössze 16 év van, és mindkettő a magyar foci – nagyjából 1910 és 1966 között tartó – nagy korszakának kiemelkedő és szimbolikus eseménye. Bár a második döntő és maga az...
13.52 €
Egy család, három generáció, nyolc perspektíva. Ebben a kötetben minden szereplő szót kap, hogy megoszthassa az olvasóval a saját igazát. E kitalált karakterekben az a közös, hogy bárkik lehetnek: aki mellé reggel leülünk a metrón, aki kiszolgál a kasszánál,...
11.24 €
Az autizmus diagnózisa sok szülő számára bizonytalanságot hoz, pedig a különbség nem hiba, hanem egy másféle idegrendszeri út. A Másképp ragyog ebben a helyzetben nyújt kapaszkodót: segít megérteni a gyermek saját ritmusát, érzékelését és világát. Tudományos...
16.87 €
Kedves Olvasó! Az igaz történeten alapuló életrajzi filmek számos esetben bemutatják, hogy a szereplő milyen nehézségekkel küzd meg. Különböző élethelyzetből jutnak el az...
3.62 €
Kedves Olvasóim! Hétköznapjainkat átszövik azok a pillanatok, amikor megnézünk egy jó filmet. Jókat nevetünk, elgondolkodunk vagy megkönnyezzük a történet végét....
5.06 €
Valóban racionálisak vagyunk? Miért hozunk sokszor rossz döntést, miközben pontosan tudjuk, mi lenne észszerű? Miért működik a versengés néha jobban, mint az együttműködés – máskor pedig éppen fordítva? Milyen stratégiákat alkalmazunk, amikor együttműködünk,...
16.82 €
A Menopauza másképp New York Times-bestsellerlistás szerzője tabuk nélkül beszél mindarról, amit nőként tudnunk kell, hogy magabiztosan és felkészülten élhessük meg a perimenopauza gyakran félrediagnosztizált és orvosilag elhanyagolt éveit. „Egyszerűen nem...
16.9 €