Mi az az élet, ami élni akar benned? - Nikolett Erdélyi

19.69 €

ESZKÖZÖK EGY BOLDOG(ABB) ÉLETHEZA változás és a könnyedség mindig csak egy választásnyira van tőlünk.Ez a könyv azoknak szól, akik egész életükben tudták: lennie kell valami másnak túl azon, amit a világban látnak. Azoknak, akik gyermekként álmodoztak, nagy dolgokról fantáziáltak, aztán felnőtté váltak és feladták, elfelejtették az egészet. Beálltak a sorba, majd szépen lassan levagdosták az összes részüket – amitől igazán különlegesek és önmaguk voltak – cserébe azért, hogy ne lógjanak ki túlságosan.Van az a pont, amikor már mi magunk sem tudjuk, kik vagyunk a kapcsolatainkon, a munkánkon és az ítéleteinken túl, mert rég elveszítettük a kapcsolódást önmagunkkal. A jó hír, hogy van másik út. A könyv megmutatja neked az utat önmagadhoz, és tanácsok helyett eszközöket ad ahhoz, hogy újra szabad és boldog lehess a saját definíciód szerint. Látszólag könnyed olvasmányban lesz részed, de a felszín alatt végig dolgozik majd az a már benned is ott bujkáló tudás, amelyre most te is éberré válhatsz. Mit választhatsz itt és most, ami megváltoztat mindent – amiről azt hitted, hogy lehetetlen megváltoztatni? Az a személy, akivé válni szeretnél, vajon most mit választana?==================Erdélyi Nikolett a Nikolett.com alapítójaként emberek ezreit inspirálja mindennap a változásra és egy izgalmasabb élet megteremtésére. Sokáig feladta önmagát, hogy „normális” legyen, és megfeleljen a külvilág elvárásainak. A 2015-ben bekövetkezett súlyos balesete kapcsán ráébredt, milyen szabadnak lenni saját és mások ítéletétől, melynek hatására gyökeresen megváltoztatta addigi életét. Célja, hogy hétköznapi nyelven, emberközelien és érthetően adja át azt a tudást, amellyel mindenki képes új irányba terelni az életét. Tanfolyamain, online programjain és a Briliáns-tagságon keresztül töretlenül azon dolgozik, hogy ráébressze az embereket a képességeikre, és olyan eszközöket adjon a kezükbe, amelyekkel könnyedén teremtik az életüket.hu.nikolett.com===================="Mi van akkor, ha most van itt az idő valami teljesen másra?A könyv, amit most a kezedben tartasz, egy valós, „némiképp normális” személy története, aki sokunkéhoz hasonló utat járt be, és volt elég bátorsága, hogy olyan dolgokat válasszon és változtasson meg, amit a legtöbb ember lehetetlennek gondolna.Azon ritka könyvek egyike, mely mindnyájunkhoz szól: egy könyv, amit egy hozzád és hozzám hasonló ember írt, aki felfedezte a varázslatot önmagában. Nikolettnek volt bátorsága – teljes sebezhetőséggel – leírni azt az utat, melyet kevesen mertek bejárni: a reménytelenségtől a mérhetetlen reményig, a szomorúságtól az örömig, a tragédiától a diadalig, a halál közelségétől a teljes élet megvalósításáig.Azt gondolhatnánk, hogy annak létrehozásához, amit Nikolett bemutat, tudnunk kellene, hogy kivételes tehetséggel vagyunk megáldva, valójában azonban a könyv legnagyobb ajándéka az, hogy ráébreszt ben-nünket, a varázslat mindnyájunk számára elérhető. Emellett arra inspirál, hogy tudd: nem kell tökéletes-nek lenned, hogy változást és talán még csodákat is létrehozz az életedben és az életedként.Ahogy azt Nikolett mondja: »Te vagy a varázslat!« Éppen most!” Dr. Dain Heer

Podobné produkty

Lehet, hogy már régóta keresed, hogyan lehetne könnyebb. Talán gyakran érezted magad túl soknak, túl érzékenynek, túl másnak, vagy egyszerűen csak hibásnak. Mintha az élet másoknak működne, veled pedig csak történne. De mi van, ha valójában nem te vagy elcseszett,...
19.69 €
A változás és a könnyedség mindig csak egy választásnyira van tőlünk. Ez a könyv azoknak szól, akik egész életükben tudták: lennie kell valami másnak túl azon, amit a világban látnak. Azoknak, akik gyermekként álmodoztak, nagy dolgokról fantáziáltak, aztán...
22.51 €
A nő testi-lelki-szellemi EGÉSZségének alapja a méhe. A női test akkor tudja gyorsan és hatékonyan regenerálni magát, ha a méh energiatere jól és egészségesen működik. Mindez akkor van így, ha benne belülről fakadó biztonságérzet, meggyógyult ősbizalom és belső...
15.49 €
„Itt az alkalom, hogy megízesítsd a teádat és bekapcsolj valamilyen kellemes aláfestő zenét! Kérlek, foglalj helyet, vedd birtokba az asztalt! Készítsd el az segédeszközöket, a ceruzát, az ollót, és vesd bele magad az alkotásba! Ötletben itt nincs hiány, ezt...
20.4 €
Sokszor mondjuk biztatóan csemetéinknek azt, hogy "Csak bátran!" De vajon tudja gyermekünk, hogy mi az a bátorság? És ha tudja, akkor hogyan váljon bátorrá? Miképpen küzdje le a félelmeit? Milyen módszerekkel számolhat le a belső feszültséggel? Hogyan tud az...
15.46 €
NŐ VAGY! A legigazibb, legszentebb, legteljesebb. Születésedtől fogva rendelkezel a feledésbe merült, vagy megtagadott női bölcsességgel. Különleges szereped van az élet misztériumában. Áldott vagy azzal a különleges képességgel, hogy mindent, ami polaritásban...
15.49 €
E gyönyörű és praktikus kötet segítséget nyújt a kisbabák és a nagyobbacska testvérkék szokásos egészségügyi problémáinak házi megoldásában, illetve az orvosi kezelés kiegészítésében. Legyen szó csecsemőkori hasfájásról, fogzásról, alvási nehézségekről, immunerősítésről,...
14.08 €
A költő egy olyan világot álmodott, ahol a hétköznapi életünkben sokszor ki nem mondott gondolatainkkal, elfeledett érzéseinkkel szembesít bennünket. Fájdalom, boldogság, szerelmek, a szabadság utáni vágy, élet és halál, múlt és jelen szinte gyermeki hittel...
8.42 €
Táto kniha obsahuje viac ako 250 kľúčových tém. Prináša tisícky úžasných zaujímavostí a neuveriteľných faktov o prírode, vede, vesmíre, dejinách a mnohom ďalšom. Každú stránku oživujú krásne ilustrácie, farebné mapky a pôsobivé fotografie. Veľká detská encyklopédia...
22.04 €