Mi a szerelem? - Lídia Fedina

15.8 €

Harc a boldogságért. A költő, aki szinte mindig szerelmes, végre találkozik az igazival. A lány – aki eddig leginkább a szerelem gondolatát szerette – lángra lobban. Pedig sorban állnak nála a kérők, és szinte mind ígéretesebbnek tűnik egy rang és biztos megélhetés nélküli poétánál, még ha ennek a poétának a csillaga emelkedőben is van éppen… Petőfinek nem csak a vetélytársakkal és a szülők ellenkezésével kell megküzdenie. Az útjába gördülő számos akadály és Júlia bizonytalankodása próba elé állítja az állhatatosságát; elérkezik az idő, hogy bizonyítsa, az érzés, ami ezúttal hatalmába kerítette, minden korábbinál igazabb. Ez a Szerelem. Júliának, akit a fúvó széltől is óvtak, és a valóságról oly keveset tud, fel kell fedeznie, mi is a szerelem, és mi a vágy – túl azon, amire addig az olvasmányai tanították. Egyre jobban megértve önmagát és az érzelmeit, már csak egy kérdés maradt: elég bátor-e, hogy kövesse a szívét, akkor is, ha az történetesen minden józan megfontolás ellenére Petőfi Sándorhoz húzza? A kultikus pár örök szerelmének története, melyet Fedina Lídia úgy mesél el, ahogy még soha senki. Add át magad a lírai sodrásának!

Podobné produkty

Budapest, 1944. A nácik elfoglalták a várost és zsidókra vadásznak. Hanna és Bora sok évvel fájdalmas válásuk után találkoznak újra: az arisztokrata festő és diplomata elrejti háza pincéjében a volt feleségét és annak férjét, azt a férfit, akivel Hanna annak...
6.45 €
Sophie Breeze zseniális koszorúslány. Valójában annyira zseniális, hogy teljes munkaidős állásként műveli. Professzionális koszorúslányként Sophie-t a londoni menyasszonyok bérlik fel, hogy legyen a jobbkezük, aki barátként pózol, de a színfalak mögött dolgozik,...
12.55 €
„A szerelem egyszer csak véget ér, és kész. Csak úgy, egy szerda este, mindenféle előzetes értesítés nélkül. Mit teszel? Elhagyod? Valódi ok nélkül?" Francesca házassága megfeneklett. Pedig az örök optimista Edo igazi mintaférj, sosem veszekszik, mindent...
6.45 €
A Vörös, fehér és királykék találkozik a Karácsonyi lidércnyomással ebben a szexi és szokatlan romkomban, amiben a Karácsonyok aranyszívű hercege tiltott szerelembe esik a Halloweenek hercegével. Nicholas „Coal” Klaus régen szerette a karácsonyt. Egészen addig,...
18.59 €
A pandúrok megdermedtek. Jól tudták, hogy a betyárcsapat lepuskázhatta volna őket, ha nincsenek köztük a rabok. A túlerő győzelme azonban így sem látszott kétségesnek. Kezdték leengedni a fegyvereiket, amikor váratlanul sortűz dördült oldalról. Egy másik, nagyobb...
8.42 €
LŐRINCZ L. LÁSZLÓ: Ragyogó fantáziával megírt, letehetetlenül izgalmas történet. Amikor olvastam, úgy éreztem, hogy magam is ott vagyok a kincsvadászok között. És persze reménykedtem, hogy megúszom élve a kalandot. Dr. Fedina Lídia kétszeres Zsoldos Péter-díjas...
16.1 €
Történetek egy macska tollából, akarom mondani: karmából. Sirmic, avagy a "Kapsz egy pofont, Sirmic", egy kék-krém perzsa macska meséli el kalandjait, úgy ahogyan azt csak egy macska mesélheti...
1.66 €
Népszerű novellistánk, Fedina Lídia regénye egy rejtélyes járvány történetébe vezeti be olvasóját. A legtöbb ilyen témájú könyvvel ellentétben...
6.45 €
Tudtátok, hogy egy ellopott Elixír akár komoly galibát is okozhat Tündérföldön? Az Elixírnek nyoma vész. Mágikus tulajdonságai miatt Tündérföld lakói mind maguknak szeretnék megkaparintani. A varázsital nyomába ered Keon, az árnyéktündér – aki folyton bajba...
8.31 €