Mesepszichológia a gyakorlatban - Annamária Kádár

6.65 €

A mesékben a hős számos nehéz próbatételen keresztül jut el a céljáig. Gyermekünknek felnövekedése során ugyancsak meg kell küzdenie a külső és belső sárkányokkal, vagyis a külvilág kihívásai mellett saját félelmeivel, szorongásaival, kishitűségével, ellentmondásos érzéseivel, indulataival, vágyaival is – de a próbák alatt érik, fejlődik, válik egyre gazdagabbá a személyisége. Az önbecsülés és a küzdőképesség megalapozása nem azt jelenti, hogy „kipárnázzuk” a világot gyermekünk körül, és mindent megteszünk, hogy elkerülje a negatív érzelmeket, hanem hogy segítünk ezeknek a megértésében, megélésében és a nehéz helyzetekkel való sikeres megküzdésben. Szülőként, pedagógusként nem járhatjuk végig helyette az útját, de hamuban sült pogácsaként rengeteg erőforrást tehetünk a tarisznyájába. Szerzőtársammal, Kerekes Valériával egy olyan, a gyakorlatban jól használható könyvet szeretnénk az olvasóink – szülők, nagyszülők, pedagógusok – kezébe adni, amely megmutatja, hogy a saját és családtörténetünk megalkotása hogyan járul hozzá az önbecsülésünk növeléséhez, és hogy a rítusok, szokások kialakítása által miként lehet a külső-belső világunkban rendet teremteni. A kommunikációs és érzelmi tipológia, valamint a hozzá tartozó „használati útmutató” segít jobban megérteni gyermekünket, és rávilágít arra, hogy ugyanazt a küzdelmet többféleképpen is meg lehet vívni. Konkrét foglalkozásvázlatokat is összeállítottunk a népmesék érzelmi fókuszból kiinduló feldolgozásához és a Lilla és Tündérbogyó című kötetben megjelent érzelmi intelligencia fejlesztő mesék játékos megközelítéséhez. A közel kétszáz módszertani és játékötlet a szülő-gyermek és a szülő-pedagógus kapcsolat mélyítését is segíti. Kívánjuk, hogy ezek a mesék és játékok keljenek életre a családokban, óvodákban és iskolákban! A mesében a fiú addig nem indul szerencsét próbálni, amíg áldást nem kap a tervére. Hadd kedveskedjünk hát ezzel a régi erdélyi áldással minden szülőnek és pedagógusnak, aki a gyermek kísérőjéül szegődik ezen a kalandos, veszedelmekkel, kihívásokkal, ugyanakkor nagyon sok örömmel teli úton. „Legyen előtted mindig út, fújjon hátad mögül a szél, melegen süsse arcodat a nap, az eső puhán essen földjeidre, s míg újra találkozunk, hordozzon tenyerén az Isten.”

Podobné produkty

A mesékben a hős számos nehéz próbatételen keresztül jut el a céljáig. Gyermekünknek felnövekedése során ugyancsak meg kell küzdenie a külső és belső sárkányokkal, vagyis a külvilág kihívásai mellett saját félelmeivel, szorongásaival, kishitűségével, ellentmondásos...
12.06 €
A Mesepszichológia első részében a mese szerepére, az életkori sajátosságoknak megfelelő meseválasztásra és a mese érzelmi intelligencia fejlesztő hatására koncentráltam. A második részben a szülő-gyermek kapcsolat útvesztőit, azokat a "kényes" nevelési helyzeteket...
12.92 €
"Kutatások igazolják, hogy az életben való beválásunk nem csak értelmi képességeinken múlik. Az igazi sikereket és - ami még fontosabb! - a belső harmóniát, az önmagunkkal való elégedettséget csak akkor érhetjük el, ha képesek vagyunk felismerni a magunk és...
12.06 €
Kutatások igazolják, hogy az életben való beválásunk nem csak értelmi képességeinken múlik. Az igazi sikereket és – ami még fontosabb! - a belső harmóniát,...
6.23 €
Napjainkban sokkal többeknél és sokkal fiatalabb korban jelentkeznek olyan mozgásszervi elváltozások, melyek - bár viszonylag könnyen orvosolhatók vagy megelőzhetők - komoly negatív hatással lehetnek a gyerek egész életére. Kötetünkben két, egymástól távol...
12.67 €
Sok kicsinek nagy mumus a cipőfűző. Ebben a könyvben egy vicces, sárga-piros darab segíti őket abban, hogy megtanulják megkötni a cipőjüket. A munkát a részletes leírás és egy kis mese is segíti. Olvasd el, hogyan tanítja meg Bea Tomit bekötni a cipőfűzőjét....
11.26 €
A Csalóka szerelem és a Ha Rómában jársz szerzőjétől New York Times-bestseller Annie Walker a tökéletesen hozzáillő partnert keresi. De a kentuckyi Rome-ban nehezebb megtalálni, mint hitte. Ez nem nagyváros, mindenki mindenkit ismer, napról napra szűkül a kör,...
9.83 €
Annie Walker a tökéletesen hozzáillő partnert keresi. De a kentuckyi Rome-ban nehezebb megtalálni, mint hitte. Ez nem nagyváros, mindenki mindenkit ismer, napról napra szűkül a kör, hogy kivel lehet randizni. A fülébe jut, az utolsó férfi, akivel randizott,...
15.46 €
A technológia körülvesz minket: zenét ajánl, útvonalat tervez, helyettünk is válaszol az e-mailekre, társat ajánl vagy éppen társat imitál. De vajon hol maradunk ebben mi, emberek? Ez a könyv azoknak íródott, akik szeretnének élni az AI adta elképesztő lehetőségekkel...
18.31 €