Mérföldkövek a magyar művelodéstörténet-írásban - István Monok

4.2 €

„A ?művelődéstudomány az élet azon területei közé tartozik, amelyhez mindenki ért” – gondolják sokan megalapozatlanul. A művelődéstudomány ugyanis igen nagyszámú tudományterületet vonz magához és integrál, s ez megnehezíti a fogalmi tisztázását. A több mint ezer esztendő kulturális múltját nem könnyű összefüggő folyamatként bemutatni.Az elmúlt évtizedekben több művelődéstörténeti kézikönyv és lexikon jelent meg, ám a modern szemléletű, nagyszabású monografikus szintézis még várat magára. Összességében azonban jelentős eredmények születtek. Felnőtt egy új generáció, amely az interdiszciplináris látásmódot már természetesnek veszi, és munkáiban következetesen érvényesíti.Kötetünk az MTA Művelődéstörténeti Állandó Osztályközi Bizottsága által szervezett, az MTA Közgyűlése (2014. május 8.) alkalmával megtartott tudományos ülésszak anyagát tartalmazza, amelyből képet alkothatunk arról, hogy a művelődéstudomány reprezentánsai hogyan vélekednek a tudományterület helyzetéről, jövőképéről és elvégzendő feladatairól.

Podobné produkty

"Teljes négyszáz esztendőről van szó. Ebből a négyszáz esztendőből száz esik a vezérek korára, midőn a magyarok még pogányok voltak, s a nyugati meg déli keresztény országokkal békésen alig, harcias szándékkal annál gyakrabban érintkeztek. (...)" (részlet a...
8.08 €
"A múlt évben az Anschluss-t követő napokban emlékirattal fordultam a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumhoz, melyben a magyar művelődés népi-nemzeti irányba való terelését ajánlottam. Javaslatom, - melyet némileg kibővítve és átdolgozva most adok át a nagyközönségnek...
6.79 €
A történelem tanulmányozása nemcsak a hazafias érzés fejlesztése szempontjából fontos nemzeti érdek, hanem az általános kulturális nívóra is nagy befolyással van, mert a művelődés emlékeinek megbecsülésére, tényezőinek felkarolására vezet.
9.03 €
Egy különleges mese kíséri végig a teljes várandóságodat, ahol a magzatod beszél hozzád. Közben, kedves figurákkal illusztrálva mutatjuk meg, hogy éppen milyen nagy lehet a baba a pocakodban. Mindezek mellett emlékként feljegyezheted hétről-hétre mi is történik...
14.06 €
"Ha mindez csak tévedés volt köztünk, szeretnék tovább tévedni veled életem minden egyes másodpercében..." Kany García "Para Siempre" Nikki békés életet élt Bali egyik szigetén... amíg Alex fel nem bukkant. Alex sosem gondolta volna, hogy egyszer valaki ilyen...
14.06 €
"Ha mindez csak tévedés volt köztünk, szeretnék tovább tévedni veled életem minden egyes másodpercében..." Kany García "Para Siempre". Nikki békés életet élt Bali egyik szigetén... amíg Alex fel nem bukkant. Alex sosem gondolta volna, hogy egyszer valaki ilyen...
9.86 €
Merlion titokzatos városa minden hajnal első fényénél alábukik a tengerbe, hogy megvédje lakosait a halálos napsugaraktól. Eredete rejtély, útja irányíthatatlan, szándékai kifürkészhetetlenek.Astreia Kaeller búvár a városfal karbantartási munkálatai után egy...
15.46 €
Ennek a Polcz Alaine-nel folytatott beszélgetéseimből készült, először 2007-ben megjelent könyvnek a sikere nyomán már 2012-ben elkezdtem gondolkozni egy olyan, utószóval bővített második...
5.32 €
Joam Garral jólétben és szeretetben él családjával iquitosi birtokán. Boldogságát azonban egy korábbi történet árnyékolja: sok évvel azelőtt gyémántrablás és gyilkosság vádjával Tijocában halálra ítélték, és neki azóta sem sikerült bizonyítania ártatlanságát....
8.85 €