Megváltás kapujában - A. J. Avans

9.3 €

Miután főhőseink átélik minden szülő rémálmát, hatalmas szakadék keletkezik kettejük között. Míg Sterling eltűnik, egyetlen magyarázat nélkül, Elena magába zárkózik, és gyermekei felé fordul, akikbe kétségbeesetten próbál kapaszkodni. Egy reggel rádöbben, nem mehet így tovább, hirtelen ötlettől vezérelve összepakol,, és maga mögött hagyja egész addigi életét. Franciaországba utazik gyermekeivel, az új élet reményével a szívében. Egy dologgal viszont nem számol, Sterlinggel, ugyanis férje fejébe vette, ő bizony visszaszerzi családját, és a szerelmét. Céljának elérése érdekében mindent bevet, aminek Elena sem ellenállhat a végtelenségig. Az idő viszont egyre sürgeti őket, mivel az Angel's records behajtani készül egy régi tartozást, Elenán, aki jelenleg nem hajlandó útra kelni, és teljesíteni a turnéja követelményeit. Úgy dönt, hogy többé nem enged a zsarnokságnak, és olyan döntésre szánja el magát, ami gyökeresen megváltoztatja mindannyiuk életét. De a sors, mint mindig, most is közbeszól, és megannyi próbatétel után, végre megadja nekik amire mindennél jobban vágynak. Eközben a múlt árnyai lassan bekúsznak az idilli jelenbe, megmérgezve ezzel felhőtlen mindennapjaikat. Vajon kibírja szerelmük az utolsó próbatételt? Vajon megéri feláldozni önmagunkat azért, akit szeretünk? Vajon erősebb a szerelem a halálnál?

Podobné produkty

A SZENT SZIGET LÉLEGZETELÁLLÍTÓ FOLYTATÁSA A múlt sose marad meg sokáig a sírban... Ryan főfelügyelő már elhinné, hogy sikerült lezárnia a viharos múltját, amikor a nyári napforduló hajnalán előkerülnek egy tíz éve eltűnt fiatal lány maradványai Hadrianus falából...
12.87 €
Isten hozott Wayward Pinesban!A festői hegyek közt található, idilli kisváros egy modern Éden… leszámítva az elektromos drótkerítést, a mindent állandóan szemmel tartó mesterlövészeket és a mindenkit megfigyelő kamerákat.A lakosok közül senki nem tudja, hogyan...
9.8 €
Isten hozott Wayward Pinesban! A festői hegyek közt található, idilli kisváros egy modern Éden… leszámítva az elektromos drótkerítést, a mindent állandóan szemmel tartó mesterlövészeket és a mindenkit megfigyelő kamerákat. A lakosok közül senki nem tudja, hogyan...
14.03 €
Franz Kafka válogatott novelláit tartalmazó kötetünket a tragikusan fiatalon elhunyt író halálának századik évfordulóján ajánljuk az olvasók figyelmébe. A műveit a XX. század első évtizedeiben papírra vető Kafka mintha előre látta volna Európa gyászos jövőjét,...
4.36 €
Pokolbéli parti veszi kezdetét – szó szerint – a Halál kapujában. Mindenki kedvenc gót Végtelenje, Halál, gyakorlatilag kiszorul saját birodalmából, amikor két húga, Delírium és Kétségbeesés vad bulit csapnak a holtaknak. Minden azzal kezdődött, hogy Lucifer...
11.25 €
Az ember kicsit mindig is bizonytalan volt az életet illetően. Az ősi tudás átjárta ugyan a korábbi korokat, a tanítók írásai mégis csak részben voltak hozzáférhetőek, vagy kevesen értették meg azok igazságtartalmát.Napjainkra a lehetőségek kapui megnyíltak,...
10.11 €
"Én nem akarok óvodába menni! Nem vagy a barátom" Ismerős mondatok minden családban. Anyaként én is kerestem a csodaszert szorongásra, hisztire, féltékenységre. Próbáltam moinél több dolgot a kis hátizsákjukba tömni a barátság, a szeretet, az összetartás fontosságáról....
3.63 €
A Fekete Tőr Testvériség elkötelezetten hűséges tagja, a lenyűgözően jóképű Phury felel a testvériség vérvonalának életben tartásáért. Mint a Kiválasztottak...
8.45 €
Megbotránkoztató, ugyanakkor szívbe markoló történet egy nem mindennapi szerelemről egy szaúdi herceg és egy magyar nő között. Gamal ibh Hussein Ál-Szudairi a milliomosok megszokott életét éli, míg egy üzleti tárgyalás alkalmával Budapestre érkezik. Ridegsége...
12.67 €