Megrajzolt gyilkosságok - Ágnes Mészöly

8.42 €

Bizarr ?gyilkosságsorozat borzolja a kedélyeket Budapesten. Az elkövető szabályos időközönként csap le felnőtt, ereju¨k teljében lévő férfiakra, akiket sportolás közben ragad el. A helyszíneken másnap rejtélyes dobozok tűnnek fel, melyekben a rendőrség nemcsak hamvakat, de testrészeket is talál, sőt tehetséges művészre valló rajzokat, amelyek az eltűnt személyt és halála köru¨lményeit ábrázolják. A nyomozók tehetetlenek, az idő pedig ellenu¨k dolgozik. Amikor a gyilkos következő áldozata egy olyan rendőr lesz, aki addig elszántan az u¨gyön dolgozott, Pataki százados úgy határoz, felkeresi Szabó Ágota egykori sztáru¨gyészt, az öt évvel korábbi rókabérci mészárlás túlélőjét, hogy tapasztalatával segítse a munkájukat. Bár Gota épp csak kilábalt a haláltúra sokkjából, beleveti magát a nyomozásba, és a nem hétköznapi arcokból verbuválódott csapat elkezdi a versenyfutást az idővel. Ahogy Gota megismeri az áldozatok és hozzátartozók titkait, majd egyre jobban elmélyed a rajzolós gyilkos világában, úgy keru¨l veszélybe ő maga és a környezetében élők is. Vajon sikeru¨l megakadályozni a következő gyilkosságot? És mit jelenthetnek a tudatosan elhelyezett maradványok, a baljós mangák, amelyekkel a tettes mintha u¨zenni akarna valamit? Mészöly Ágnes új krimije, a Megrajzolt gyilkosságok izgalmas folytatása a 2018-ban megjelent Rókabérc, haláltúrának, nem utolsósorban határozott, öntudatos női szereplői révén, akik mindent egy lapra tesznek föl, hogy elérjék céljukat.

Podobné produkty

„Ezúton tudatjuk, hogy október 29-én, pénteken du. fél hétkor a Little Paddocksban gyilkosságot fognak elkövetni. Minden külön értesítés helyett.” A felettébb különös és morbid hirdetés Chipping Cleghorn városka helyi újságjában, az aznapi Gazette-ben jelenik...
7.32 €
"Ezúton tudatjuk, hogy október 29-én, pénteken du. fél hétkor a Little Paddocksban gyilkosságot fognak elkövetni. Minden külön értesítés helyett." A felettébb különös és morbid hirdetés Chipping Cleghorn városka helyi újságjában, az aznapi Gazette-ben jelenik...
11.26 €
Gyilkosságra várjuk önöket ma este! Ki állhatna ellen egy ilyen meghívónak? Természetesen a szóban forgó „gyilkosság” egy játék része, és Phyllida Bright alig várja az alkalmat, hogy bevethesse munkaadója, Agatha Christie jóvoltából igencsak fejlett nyomozói...
16.05 €
Aki ezt a műfajt tisztességesen műveli, annak követnie kell a szabályokat, hogy az igazságot mindenki számára elérhetővé tegye – akármilyen ügyesen álcázza is hazugság. Július negyediki hétvége a tiszteletreméltó West Heart vadászklubban. Az első esti koktélozásra...
9.8 €
Aki ezt a műfajt tisztességesen műveli, annak követnie kell a szabályokat, hogy az igazságot mindenki számára elérhetővé tegye – akármilyen ügyesen álcázza is hazugság. Július negyediki hétvége a tiszteletreméltó West Heart vadászklubban. Az első esti koktélozásra...
14.03 €
"Egy gépjárműbűnözésre specializálódott kollégám mondta egyszer, hogy őt csak akkor érdekli az ölés, ha autóért történt, engem viszont csak akkor izgat egy ellopott személygépkocsi, ha halott van a csomagtartóban." Dr. Kovács Lajos nyugalmazott rendőr ezredes...
16.89 €
Amikor azonban egy valódi gyilkosság közeleg feléjük, vajon időben felismerik a veszélyt? Alex Pavesi, a nagy sikerű Nyolc nyomozó szerzője ezúttal is a klasszikus bűnügyi regény kereteit feszegetve invitálja izgalmas játékra az olvasót, miközben megidézi a...
14.03 €
„Jud Meyrin munka´ja´ra Agatha Christie is bu¨szke lenne.” – Tamás könyv blogerEgymásnak feszülő írók egy felbolydult város, egy kilátástalan szerelem, egy veszedelmes ellenfélMontrose be´ke´s, sko´t kisva´ros. Ege´szen addig, ami´g Lottie Kelsey, a helyi u´jsa´g...
14.08 €
Mit kereshet Poirot felügyelő, ez a híresen kényelem- és tisztaságszerető úriember egy régészeti ásatáson Irakban, ahol a mostoha körülmények aligha teszik kellemessé ott-tartózkodását. Természetesen egy gyilkosság tettesét kell lelepleznie. Nem ezzel a szándékkal...
5.04 €