Megleszünk itt - Gábor Schein

7.32 €

Kiefer, a magányos és elszigetelt kisvárosi számtantanár fokozatosan kénytelen rádöbbenni arra, hogy addigi élete és hivatása tarthatatlan és értelmetlen. Mindezt jegyzeteiben akkurátus pontossággal rögzíti is. Egykor tehetséges matematikusként önként döntött úgy, hogy könyvtáros nővérével vidékre költözik, és a helyi középiskolában kezd tanítani. A csodabogárként elkönyvelt férfi nővére és munkája elvesztése után felszámolja korábbi életét, és egy város széli viskóba húzódik, hogy befejezze emberkísérletét - saját magán. A regény másik szála egy negyven felé közeledő házaspár krízistörténete. A tördelőként dolgozó Ágnes és férje, az akaratos ügyvéd, Zoltán házassága boldogtalan. Nem értenek szót egymással. Két tökéletesen ellentétes alkat, mégis elszakíthatatlanul összetartoznak. A nő gyerekükkel a férfi apjához költözik a város melletti tanyára. Kiefer itt találkozik Zoltánnal és Ágnessel, a találkozások pedig őt is megváltoztatják. Schein Gábor sűrű szövésű, több szálon futó regénye arra a kérdésre keresi a választ, mit kezdhet az ember az életével; mi választ el és mi köthet össze embereket, akik szomszédai egymásnak, ugyanakkor idegenek a saját létezésükben.

Podobné produkty

A demokrácia világszerte válságban van. 30 évvel a rendszerváltás után a méltányos politikai verseny feltételei drámaian beszűkültek Magyarországon is. Hogyan jutottunk ide? Vannak, akik szerint a jobbágymentalitás, a turáni átok vagy a gonosz és ostoba politikusok...
4.23 €
Ez a kisregény az apa-fiú kapcsolat mélységeit boncolgatva egy 20. századi zsidó család három generációjának történetét meséli el.
3.75 €
Füst Milán - Adyval, Móriczcal, Babitscsal, Kosztolányival, Karinthyval együtt - a Nyugat első nemzedékének legkiemelkedőbb alkotói közé tartozott, de mindannyiuknál hosszabb életpályát befutva még a hatvanas évek szellemi életében is aktív szerepet játszott,...
8.14 €
Schein Gábor új könyve igazi fantasztikus olvasmány. A verses regény azzal a káprázatos ötlettel játszik el, hogy miképpen írható meg Európa és a nyugati civilizáció históriája, ha annak mitikus és valóságos történeteiben a rinocérosz mint hús-vér figura szerepel....
6.48 €
Elbeszélhető-e Jézus és az apostolok közös története egy hűséges kutya megejtően naiv és naturálisan konkrét perspektívájából? Ha igen, annak milyen olvasatai lehetnek? Schein Gábor könyvében egymás mellett olvashatjuk magát az apokrif evangéliumot és annak...
14.93 €
Schein Gábor tizedik verseskötetét gondolatilag a 2014-ben megjelent Esernyők a Kossuth téren esszékötetéhez kapcsolja, hogy a politikai közösség újragondolására, a közös politikai képzelet megújítására sarkallja olvasóit. Eközben azonban hangja és nézőpontja...
4.48 €
"Bűbájos sorozat kis olvasóknak! Mindjárt itt a karácsony! Gréti izgatottan várja, mert imádja a karácsonyi dekorációkat, a karácsonyi sütit, de legfőképp a karácsonyi ajándékokat. Csak akkor romlik el a kedve, amikor elveszíti az anyukája különleges varázskarkötőjét....
8.39 €
Ha igazán egyedi, feledhetetlen meglepetéssel szeretnéd elkápráztatni szeretteidet, akkor ajándékozz ízélményt! Többé nem okoz fejtörést, milyen egyedi, személyre szóló és könnyen elkészíthető gasztroajándékkal rukkolj elő. Legyen szó gyerekzsúrról, baráti...
14.06 €
Období, kdy končí zima a začíná jaro, je odjakživa silným poutem spojeno s půdou, probouzející se přírodou a plodivou sílou. To vše se prolnulo i do křesťanského prožívání, které pevně formovalo duchovní i materiální svět našich předků. Na tříkrálové koledy...
15.84 €