Meghekkelt teremtés - Doudna Jennifer A.,Sternberg Samuel H.

10.65 €

2020-ban Jennifer A. Dounda és Emmanuelle Charpentier közösen kémiai Nobel-díjat kapott a CRISPR/Cas-9 technológia megalkotásáért. Korszakalkotó génszerkesztő eljárásuk révén a DNS felépítése megváltoztathatóvá vált a sejteken belül. Fantasztikus lehetőség ez az emberiség számára a humángenetikától kezdve a mezőgazdaságon és a környezetvédelmen át az egészségügy számos területéig: gyógyíthatóvá válik számos genetikai betegség és rákfajta, ahogyan leküzdhető lesz az éhínség is. A technológia alkalmazása ugyanakkor számos veszélyt is magában rejt, avatatlan kezekben akár biológiai fegyver is válhat belőle, és megannyi bioetikai kérdést is felvet a dizájnerbébiktől kezdve a genetikailag módosított szuperemberekig. A 21. század legjelentősebb tudományos áttörése az egyik felfedezőjét, a biokémikus Jennifer A. Doudnát arra késztette, hogy tudósként átgondolja saját szerepét és a felfedezésével együtt járó következményeket. Könyvében lépésről lépésre elmagyarázza, hogyan ért el haladást a kutatásaiban és miként működik a technológia, amelynek etikai vonatkozásaira, valamint a szabályozás kérdéseire is kitér. A génszerkesztésben rejlő lehetőségekről olvasva egyértelművé válik: ez a tudományos felfedezése örökre megváltoztatja a nézeteinket a teremtésről és az evolúcióról.

Podobné produkty

Jennifer Doudna, the world-famous scientist behind CRISPR, 'one of the most monumental discoveries in biology' (New York Times), explains its discovery, describes its power to reshape the future of all life and warns of its use. 'Urgent, riveting and endlessly...
14.95 €
Trhlina v stvorení je silným svedectvom o role zvedavosti a húževnatosti vo vedeckom výskume, a tiež naliehavou žiadosťou slávnych biológov, ktorých objav nám umožnil prepísať kód života. Budúcnosť máme vo svojich rukách ako nikdy predtým, a táto kniha ako...
3.25 €
Ez a varázslatos könyv játszani hív - minden oldalán új meglepetés vár! Rázd meg, dörzsöld meg, fordítsd meg, kopogtasd meg, vagy fújj rá - aztán nézd meg, mi történik a következő oldalon! Segíts az almafának, vicceld meg a csikiszörnyet, mókázz együtt egy...
9.86 €
Szerelmes vagyok JP Cane-be? Persze, ő biztos azt hiszi… Idegesítően hangos, pimaszul jóképű, és miután megnézte a Harry és Sally című filmet, meg van győződve arról, hogy a férfiak és a nők nem lehetnek csupán barátok. Szóval amikor munkaügyben San Franciscóba...
19.72 €
Imagine a place populated by criminals - people plucked from their lives, with their memories altered, who've been granted new identities and a second chance. Welcome to The Blinds, a dusty town in rural Texas populated by misfits who don't know if they've...
11.95 €
Daisy přesně ví, co od života chce a co právě teď potřebuje ve vztahu. Uvědomuje si ale také, že pokud něco neudělá, její manželství skončí v troskách. A tak zosnuje plán: v den dvouletého výročí svatby pozve svého muže na oslavu na neznámé místo daleko od...
9.35 €
Rádce a diplomat ve službách Karla IV., osobnost středoevropské politiky 14. století Mezi důležité spolupracovníky císaře Karla IV. patřil nejvýznamnější příslušník moravské větve rodu Šternberků. Albert absolvoval úspěšnou církevní kariéru, byl olomouckým...
24.49 €
Mezi důležité spolupracovníky císaře Karla IV. patřil nejvýznamnější příslušník moravské větve rodu Šternberků. Albert absolvoval úspěšnou církevní kariéru, byl olomouckým kanovníkem, poté biskupem v severoněmeckém Zvěříně a v Litomyšli. V roce 1368 se stal...
15.51 €
Životopisný příběh Diany Phipps Sternbergové se odehrává na pozadí pestrého dějinného i společenského vývoje od poloviny minulého století až do dnešních dní. Faktograficky velmi zajímavé dílo seznamuje čtenáře s výraznou osobností slovutného českého rodu Sternbergů....
12.4 €