Még egyszer - Dávid Spáh

8.24 €

„Az augusztus az év vasárnapja. Én ennek megfelelően éppen úgy éltem az életemet, mint az a gyerek, aki azt hazudja, hogy nem adtak fel semmit matekból, és tök nyugodtan megnézheti az esti filmet, de csak azért, mert már pontosan tudja, hogy be sem megy hétfőn az iskolába. Úgy tettem, mint aki nem veszi észre, hogy pillanatokon belül véget ér a nyár, és olyan kijózanító ötfokos reggelek jönnek neonfényes folyosókkal, mások energiaitalának és dohányfüstjének tapintatlan szagával, hogy a saját gyomorsavamban fogok megfulladni, és pillanatokon belül lesz itt akkora november, hogy hetekre eltakarja a napot, és egy használható fényképet nem lehet majd készíteni a nyílt utcán délben, mert annyira sötét lesz." Barna negyvenéves. Egy rendezvényszervező cég kreatív igazgatója. Túlsúlyos, mozgáshiányos, háromgyerekes családapa, félművelt, arrogáns, szorongó átlagember. Aki nem szereti se magát, se az életét. Aki kezdi megérteni, hogy ő sem él örökké, és már sohasem fogja valóra váltani a kamaszkori álmait. Amikor azonban az egyik unalmasnak induló napon egy közhelyes félrelépéssel megpróbál kitörni a közhelyes életéből, még nem sejti, hogy ezzel kihívja maga ellen a sorsot. Büntetése - vagy éppen jutalma? - pedig az, hogy egy szürreális találkozás után újra le kell élnie az életét. Tessék, most kezdheti elölről! Élhet máshogy. Úgy, ahogy eddig nem mert. Végig kell csinálnia az egészet! Még egyszer. Spáh Dávid könyve a mai késő harmincas és fiatal negyvenes korosztály generációs regénye, amely szívet tépő humorral, maró gúnnyal mutatja be egy nemzedék útkeresését és életközepi válságát.

Podobné produkty

Ez a könyv a 2000 leggyakrabban használt szó és kifejezés listáját tartalmazza, a napi beszélgetésekben előforduló gyakoriságuk szerint rendezve. A gyors haladás és a motiváltság fenntartása érdekében a szótár a 80/20-as szabályt követve először az alapvető...
5.04 €
Ez a könyv a 2000 leggyakrabban használt szó és kifejezés listáját tartalmazza, a napi beszélgetésekben előforduló gyakoriságuk szerint rendezve. A gyors haladás és a motiváltság fenntartása érdekében a szótár a 80/20-as szabályt követve először az alapvető...
5.04 €
"E pillanatban ő a mindenem: apám, anyám, szeretőm és barátom, meg egy kicsit az ellenségem is."1990 fülledt nyara. A berlini fal leomlott, és ezek az NDK utolsó hónapjai az újraegyesítés előtt. A törékeny, 16 éves Maria barátjával, Johannesszel él a fiú szüleinek...
10.98 €
„E pillanatban ő a mindenem: apám, anyám, szeretőm és barátom, meg egy kicsit az ellenségem is.” 1990 fülledt nyara. A berlini fal leomlott, és ezek az NDK utolsó hónapjai az újraegyesítés előtt. A törékeny, 16 éves Maria barátjával, Johannesszel él a fiú szüleinek...
16.9 €
Rohanó világunkban egy kiadós, gyorsan elkészíthető egytálétel nagy kincs, rengeteg időt, energiát takaríthatunk meg vele. A rizottó e kincsek közé tartozik, ráadásul szinte végtelenül variálható: húsokkal és zöldségekkel, édesen és sósan egyaránt ínycsiklandó...
2 €
Életünk minden napján számtalan érzelmet élünk át, amelyek hatnak a hangulatunkra, a viselkedésünkre. Az érzelmek befolyásolják a választásainkat, a tetteinket és azt, hogy pillanatnyilag milyennek látjuk a világot. Köztudott, hogy az esszenciális olajok nemcsak...
19.69 €
Anselm Grün bencés szerzetes 365 lelki üzenete ahhoz nyújt ösztönzést nap mint nap, hogy átalakíthassuk az életünket. Egyszerűen akkor élünk, ha összhangban vagyunk önmagunkkal, a megélt pillanattal, és ha képesek vagyunk arra koncentrálni, ami valóban számít....
10.96 €
A köny­ves­bol­tok­ban kap­ha­tó Ko­rán nem a Mo­ha­med tör­té­nel­mi Ko­rán­ja.A ko­rai Ko­rán szövege úgy bon­ta­ko­zott ki, aho­gyan Mo­ha­med élet­tör­té­ne­te is alakult. Viszont, a tőrténelem során a Ko­rán fe­je­ze­te­it ter­je­del­mük alap­ján ren­dez­ték...
3.35 €
A teljes értékű konyha finom, egészséges és gyönyörű. Alapját dédszüleink konyhaművészete képezi az élelmiszeripar előtti időkből - abból az időből, amikor mi magunk készítettük el az ételeinket almából, káposztából, répából, búzából - azaz természetes alapanyagokból....
18.15 €