Feltártak a régészek az egykori Tarján falu területén egy gerendavázas kutat, aminek aljában emberi koponyák hevertek a tatárjárás korából. A kút vizét tönkretették azzal, hogy beledobták a levágott fejeket, mert nem használták már ezután – ennyit biztosan tudunk a tatárjárás vészterhes időszakáról a Medvés-hegy környékéről. Azt is, hogy ahol alkalmas helye kínálkozott, a vész után a különféle uraságok kisebb-nagyobb várakat építtettek. Akinek telt rá, az nagyot és kőből, akinek nem, az kicsit, földből és fából. Történetünk idején Béla király, negyedik e néven Szent István trónusán – majdnem elvesztette országát. A mongol veszedelem végigsöpört a magyar hazán, a Kárpátok hágóitól a tengermellékig, sok pusztulást hagyva maga után. A vesztes muhi csata után az ellenség városok százait, falvak ezreit égette fel, becsülni sem lehet, hogy hány ember veszhetett oda. Viszont a nagyobb várak ellenálltak, a mocsarak és az erdők mélyére húzódó emberek is túlélték a nehéz 1241-es évet, ’42 elejét, majd a romokon – új haza épült. Erős várakkal, fallal kerített városokkal, új falvakkal, az ország élén pedig egy bölcsen kormányzó, tapasztalt királlyal. IV. Béla megmeneküléséről sokat tudunk, számtalan szépirodalmi feldolgozás is született róla, a hozzá hű katonák hőstetteire is emlékeznek még a legendák. Az ellene lázadó főnemesekről is maradt fenn jó néhány adat az oklevelekben. Arról azonban keveset tudunk, hogy a közemberek hogyan élhették meg ezeket a nehéz időket? Róluk ritkán szólnak a krónikák, inkább a régészeti leletek alapján következtethetünk arra, hogyan éltek… De vajon hogyan is kerültek a levágott fejek a kútba? Kik éltek a Medvés-hegyen és környékén? Fentiekre keresi a választ ez a könyv, bemutatva a kor emberének mindennapjait, az életösztön erős megnyilvánulásait. A természeti törvényekhez és az ismert történelmi tényekhez ragaszkodó regényből persze a szerelmi szál sem hiányozhat.