Medvefog & Saskarom - Andrea Molnár

2.79 €

Tibor ?Zsanett, a féllábú és skizofrén rendőrnő külső tanácsadóként vesz részt egy FBI-os nyomozásban, ami a furcsa körülmények és az egymás sarkát érő megdöbbentő események miatt nem várt kalanddá növi ki magát.Mit keres két, félig aszott holttest egy szeméthalommá döntött legénylakásban? Hogy kerülnek a szeméthalom közepére gyanúsan jó állapotú náci iratok? Hogy lehet két embernek ugyanolyan ujjlenyomata? És hogy kerülnek a képbe az oroszok?Ezekre a kérdésekre szeretne Zsanett választ kapni furcsa megbízójával, a magyar származású, heteróból leszbikusba váltó Nora Wurmbrandt különleges ügynökkel együtt. A regény az amerikai Collyer-testvérpár halálának körülményein alapul; Homer és Langley Collyer megrögzött agglegények voltak, akik életük utolsó éveit mindenkitől elzárkózva, közös lakásukban töltötték. Ezalatt az idő alatt több tonnányi szemetet gyűjtöttek össze selejtes zongoráktól kezdve, székeken és újságokon át a közönséges háztartási hulladékig. Minderre akkor derült fény, amikor a szomszédok értesítése alapján 1947 márciusában a rendőrök a tetőn át behatoltak a lakásba, és mindkét férfit holtan találták; egyikük éhenhalt, másikukat agyonzúzta a saját csapdájuk, amit esetleges betörők ellen állítottak fel az ajtó előtt. A Collyer-testvérpár városuk köztiszteletben álló polgárai voltak egészen addig, míg teljesen el nem tűntek a nyilvánosság szeme elől. A regényben megjelenő alteregóik nem a testvérpár pontos másolatai, így nem összemérhetőek a regényben megjelenő bűnöző testvérpárral.

Podobné produkty

Hogyan válhatunk elég erőssé és szívóssá ahhoz, hogy fenyegető körülmények, nagy stresszhatások közepette is stabilan tudjunk állni? És a nehézségek ne földbe döngöljenek, hanem még növekedjünk is általuk? – Erre válaszol egy bibliai történetből kiindulva Tapolyai...
3.38 €
Audiokniha Úkol pro šaška, kterou napsal Pavel Hrdlička. V Čechách nastává před husitskými bouřemi v letech 1402–1403 dramatická situace. Král Václav IV. je svým bratrem Zikmundem zbaven vlády a nakonec uvězněn ve Vídni, zemi drancují kočovní Kumáni a zároveň...
11.16 €
A Nevem Pilgrim szerzőjének új könyveHa egy CIA-ügynök kiemelten fontos küldetésen van, akkor az országhatároknak nincs jelentőségük. A feladat: behatolni a területre, elvégezni a munkát, ha kell, elrejtőzni, majd eltűnni, bármi áron.Ám vannak helyek, ahol...
12.95 €
V Čechách nastává před husitskými bouřemi v letech 1402–1403 dramatická situace. Král Václav IV. je svým bratrem Zikmundem zbaven vlády a nakonec uvězněn ve Vídni, zemi drancují kočovní Kumáni a zároveň probíhá občanská válka mezi stoupenci Václava a Zikmunda....
13.11 €
Ha egy CIA-ügynök kiemelten fontos küldetésen van, akkor az országhatároknak nincs jelentőségük. A feladat: behatolni a területre, elvégezni a munkát, ha kell, elrejtőzni, majd eltűnni, bármi áron. Ám vannak helyek, ahol nem érvényes semmilyen szabály, és még...
19.72 €
Amikor egy hatalmas vihar tönkreteszi Simon Nasi-kuckóját, fogalma sincs, mit tegyen. Noha Simon imádkozó sáska, azt sem tudja, hogyan kell imádkozni. Azt gondolja, Isten csak akkor hallgatja meg, ha feltűnő módon tudtára adja, hogy segítséget vár. Simon végül...
3.66 €
Chcete zažít kouzelnou atmosféru každodenního parního provozu? Projet se po romantických tratích, kde dýmající a syčící mašiny dodnes vykonávají svou užitečnou službu? Není nic jednoduššího, stačí jen trochu cestovat, a to za hřebeny Krušných a Lužických hor...
18.9 €
Vydejte se plnou parou vpřed po nejkrásnějších tratích blízkého pohraničí. Chcete zažít kouzelnou atmosféru každodenního parního provozu? Projet se po romantických tratích, kde dýmající a syčící mašiny dodnes vykonávají svou užitečnou službu? Není nic jednoduššího,...
12.4 €
Král Jiří z Poděbrad nevládl dlouho, dožil se jen 51 let – a to ještě o první třetině jeho života nevíme skoro nic. Přesto se po něm jmenují školy, ulice a náměstí. Tušili jste, že vyslanci krále Jiřího možná jako první Češi viděli v Belgii brusle a ve Španělsku...
9.29 €