Medusza nővérei - Lauren J. A. Bear

16.87 €

Lauren J. A. Bear a görög mitológia egyik híres történetét újramesélő regényében az olümposzi istenségek bántalmazóak, közönségesek és rosszmájúak, míg a halandók – általában nők – az istenek halálos cselvetéseinek következményeit szenvedik el. A halandó Medusza és halhatatlan nővérei, Szthenó és Eurüalé már azelőtt is különlegesnek számítottak az olümposziak családjában, hogy Pallasz Athéné szörnyekké – a Gorgókká – változtatta őket. A halandók világa meg a földi élet elbűvölte s kíváncsivá tette Meduszát és testvéreit, akik keresték a helyüket, ahová tartozhatnak, ezért ellátogattak az emberek közé. Ám hamarosan egy hajmeresztő vetélkedés vészterhes középpontjában találták magukat, és rá kellett ébredniük – sajnos túl későn –, hogy az istenek világában még a szeretet is erőszakos. Miután Perszeusz lefejezte Meduszát, a történelem elfelejtette, a költők lekicsinyelték a másik két Gorgót, akik sosem voltak többek rémisztő boszorkányoknál, akiket elátkoztak és kárhozatra ítéltek. Szörnyek, de nem szörnyetegek: Szthenó és Eurüalé most először lép elő a homályból, hogy elmeséljék, hogyan élt a három nővér, és miként változtak meg mindannyian, míg megküzdöttek testvériség és egyéniség, mítosz és igazság, bosszúvágy és megbékélés eredendő konfliktusaival. A régi történet újramesélése váratlan befejezést varázsol az ismerős alapanyagból. „Madeline Miller (Kirké, Akhilleusz dala) és Pat Barker (A nők jussa a hallgatás) rajongói számára tökéletes választás!”

Podobné produkty

Végre megérkeztél! Hamarosan újabb gyermek érkezik a családba, akit már mindenki izgatottan vár… Ez a kedves rajzokkal illusztrált emlékkönyv segít a nagy testvérnek felkészülni húga vagy öccse érkezésére, és megörökíteni az első együtt töltött évet, amely...
14.08 €
A vividly stunning reimagining of the myth of Medusa and the sisters who loved her, in this captivating, moving debut novel, perfect for fans of Stone Blind and Ariadne. Even before they were transformed into Gorgons, Medusa and her sisters Stheno and Euryale...
12.95 €
A barátnő és az Anyja lánya című bestsellerek szerzőjétől A vér tényleg nem válik vízzé? Abby és Ellie gyerekkorukban sem álltak közel egymáshoz. Most mindketten a harmincas éveikben járnak, és állandósult közöttük az ellenszenv. Abby nem szíveli Ellie-t, mert...
9.83 €
A szerző utolsó regénye, A nővérek 1857-es megjelenésekor az olvasóközönség, és a kritikusok körében is nagy visszhangot keltett, mindannyian a magyar lélektani regény megszületését...
2.7 €
Küzdelmes az élet Willa, Grace, Freya és három húguk számára. A hat, anya nélkül maradt lány egy tanyán él és dolgozik rettegett apjuk és egy átok árnyékában. Mikor megérkezik a vidékre a titokzatos Telihold vásár, a legidősebb lány, Grace végre egy kis vidámságot...
5.63 €
Amerika keleti partvidékén egy tipikus kertvárosi házban él egy tipikusnak korántsem mondható háromgyermekes család. A legidősebb testvér, Jesse már a ""sötét oldalon"" jár; a középső lány, Kate súlyos leukémiás, akinek életben maradásáért...
7.88 €
Gabrielle és Antoinette Chanel már gyerekkoruk óta tudják, hogy nekik „valami jobb" jár. Az árvaházban, ahova anyjuk halála után kerülnek, szerény, egyszerű életre nevelik őket az apácák, ám éjszakánként egy fényesebb jövőről álmodnak. Úgy döntenek, bebizonyítják:...
12.84 €
Robert Arthur nem sokáig élheti az átlagos hetedikes diákok életét. A Lovecraft iskola közössége továbbra sincs biztonságban, hiszen Robert és barátai még nem győzték...
5.04 €
Mivel az apjuk halála után nehéz anyagi helyzetbe kerültek, Sarah Summer rábeszéli a húgait, hogy nyissák meg a tengerparti otthonukat az utazók előtt, hogy az így szerzett bevételből gondoskodhassanak a beteges édesanyjukról. Emily és Georgiana ráállnak az...
12.95 €