Alig látszó, hétköznapi árulások követik egymást ebben a regényben, mindennapi helyzetek, amelyekből mégsem lehet cserbenhagyás nélkül szabadulni. Ki hibáztathat egy fiút, aki nem tér vissza külföldről a beteg anyjához, és ki nem ért meg, de ki ment fel egy nőt, aki nem tudja a saját életét elkezdeni emiatt? Nagy Gerzson regényében mindenki megfizet az árulásért, amit akár önvédelemből, akár szeretetvágyból követett el, és mindenkinek a maga módján jut ki az egyénileg rászabott szenvedés. Nincs bosszú, nincs igazságszolgáltatás, nincs katarzis. Ágota és Tom, Eszter és Jimmy Csepelről Torontón át Valparaísóig jutva próbálnak kitörni a belső elszigeteltségből, de többek között egy platinalemezekkel rögzített állkapocs és kivágott almafák jelzik, milyen reménytelen a vállalkozásuk. A magány természetrajza ez a regény. Annyira erős benne a hiány, hogy végül mégiscsak a szeretetről beszél. Bendl Vera “Ebbe bele kell törődni, Ágota, mondta Erzsébet, amikor elbúcsúztam. Nem lehet örökké élni. De a törődésnek ehhez semmi köze, a beletörődésnek sem, gondoltam. Nem lehet egyoldalú. Bele kell egyezni a halálba, és elsősorban nem a saját halálunkba, hanem abba, hogy az ember meghal. Ha úgy halunk meg, hogy előtte nem egyeztünk bele, a halálunk nem a sajátunk lesz, hanem rajtunk kívül álló, független esemény.”