McLaren sztorik (Második, bővített kiadás) - Magyar Pál

7.3 €

Több mint 850 rövid sztorit, érdekességet olvashat e kötetben, amelyek kirajzolják a nagy múltú versenycsapat útját a kezdetektől napjainkig. És nem csak a Forma-1-ben, hiszen az évtizedek során a McLaren sikereket ért el a Forma-2-ben, a Forma-5000-ben, az Indycarban, a 7-es csoportú sportkocsik közt, a GT kategóriában és egyéb versenyosztályokban is. Külön fejezetben kaptak helyet az alapító Bruce McLarenről szóló történetek.A könyv bemutatja a gárdánál dolgozó embereket, versenyzőket, tervezőket, vezetőket ugyanúgy, mint a gyár által épített autókat, azok technikai érdekességeit képekkel, műszaki adatokkal.Megtudhatja többek között, hogy melyik autót juttatta előbbre a színe a rajtrácson; hogy melyik megépítéséért zsarolta meg Niki Lauda a csapatvezetőket; hogy melyik miatt kellett egy újságírónak meztelenre vetkőznie Silverstone-ban; akárcsak azt, hogy miért versenyzett a McLaren több pilótája is lyukas cipőben; és még sok minden mást.

Podobné produkty

Pretekárske auto McLaren ako stavebnica pre fanúšikov motoršportu. Ponúka realistické detaily a zábavu pri skladaní. Ideálne na vystavenie.
27.19 €
Čo si počať s hnevom? S nenávisťou? Ako sa postaviť svojmu strachu? Ako pracovať so žiarlivosťou a závisťou? Čo robiť, keď upadáme do depresie? A keď myslíme na samovraždu? Emócie, hlavne tie negatívne, sú v spoločnosti často zatracované a považované za nedôstojné...
7.9 €
“Beautifully written, wonderfully paced, with characters I care about—this book has me on the edge of my seat waiting for the second in this trilogy to see what happens next.” —Carmen Acevedo Butcher, PhD, poet and award-winning translator...
22.99 €
Podrobný průvodce, jak se vyrovnat s úzkostí – ne jako s trápením, ale jako se základním zdrojem předvídavosti, intuice a energie pro dokončení vašich úkolů a projektů. Pokud se potýkáte s úzkostí, pravděpodobně máte na mysli jedinou věc – jak ji odstranit....
19.29 €
Explore the revolutionary history of one of the biggest names in motorsport in this photographic tribute to McLaren. For more than 60 years, the McLaren name has been synonymous with racing success and automotive innovation. The Story of McLaren gives readers...
20.95 €
Ambitious in scope, democratic in nature, Magnum Streetwise is an unmissable tour through the photographs and practices that have helped define what street photography is and can be. Magnum photographers such as Henri Cartier-Bresson pioneered 'modern' concepts...
38.95 €
Kovový model formula - Bburago 1:43 RACE Formula F1 - McLaren F1 Team MCL38 Senna Edition
11.9 €
Go on an epic adventure across the Overworld, solving Minecraft puzzles as you go. Embark on a wild journey through the Overworld, tackling mobs, hunting for treasure and striving to survive. Solve sudokus to fill your inventory, crack codes to translate villagers...
7.95 €
Kovový model formula - Bburago 1:43 RACE Formula F1 - McLaren F1 Team MCL38 (2024) #4 Senna Edition
28.09 €