Másként - Viktor Orbán

33.8 €

A politikában az a legszebb és egyúttal a legnehezebb dolog is, hogy nincs világos definíciója. Természetesen nagyjából mindenki tudja, miről beszélünk, aki ezt a szót hallja. A legtöbben közös ügyek képviseletére, a hatalom gyakorlására, valamint az erőforrásokkal való gazdálkodásra gondolnak. S ez igaz is. Ám a politikát művelőknek – akárcsak a művészeknek – van egy nagy kiváltságuk, mégpedig az, hogy maguk húzzák meg munkájuk határait. Ezért van politikusból is éppoly sokféle, mint zeneszerzőből vagy festőből. Én mindig szívesen éltem a határok kitolásának lehetőségével, amely azonban sohasem tetszés szerinti, ízlésbeli és végképp nem korlátlan szabadságot jelentett. Inkább a főszolga szabadságát arra, hogy eldöntse, mivel és hogyan tudja legjobban szolgálni a rábízottak ügyét. Mindig örültem, ha maradt időm és erőm ki- vagy elkalandozni a politika hatalmi gépezetének hatósugarán túlra. Ilyenkor ugyanaz a cél és meggyőződés vezetett, mint a politika szokásos napi malmában: mozgósítani a magyar nemzet erőforrásait, ahol pedig még hiányok vannak, ott létrehozni azokat a szellemi és lelki erőket, amelyek segítségével ismét elfoglalhatjuk a világban azt a helyet, amit ez a nép tehetsége, jelleme és történelme alapján megérdemel. Ebből a szándékból születtek az itt közölt beszédek. Köszönet a kiadónak, amely ehhez segédkezet nyújtott, és összeállította ezt a válogatást. Magam sem tudtam volna jobban. Budapest, 2023. november Orbán Viktor

Podobné produkty

A volt miniszterelnök gondolatai az elmúlt 16 évről és a jövő várható fejleményeiről.
2.76 €
Amélie Poinssot ablakot nyit egy hatalmi rendszer mechanizmusaira. Pontos és értelmes módon bemutatja, hogyan konszolidálja és tartja meg a hatalmát Orbán, milyen típusú autoriter rendszert...
5.61 €
How could Viktor Orbán and the party alliance lined up behind him win two-thirds victories several times in a row? The author of this book looks for the answers based on unusual specific criteria. In his opinion, Mr Orbán governs according to the logic of sports...
10.68 €
Volt egy kézmozdulatom, még jócskán a huszadik században, amely legendává vált. Megérintettem Orbán Viktor nyakkendőjét. A legenda szerint meg is kötöttem, de legalábbis megigazítottam azt a nyakkendőt, mégpedig nagy nyilvánosság előtt, ünnepi alkalommal. A...
8.42 €
Kötetünk tudományos igényű, mégis olvasmányos elemzést kínál Orbán Viktor illiberális kormányainak a nőket és férfiakat egyaránt érintő genderpolitikájáról. Munkánk nemcsak azt ismerteti, hogyan hatottak az egyes kormányzati intézkedések a Magyarországon élőkre,...
16 €
Az idősebb férfiak életéről kevés tudományos ismeret áll rendelkezésünkre. Inkább kérdések, amelyek meglepően nagy érdeklődésre találnak, amikor ötvenen túli férfiakkal és nőkkel kezdünk beszélgetni. Hogyan lehet ésszerűen kialakítani egy hivatáson túli hosszú...
11.46 €
The Discworld is very much like our own - if our own were to consist of a flat planet balanced on the back of four elephants which stand on the back of a giant turtle, that is... What sort of person sits down and writes a maniacal laugh? And all those exclamation...
15.95 €
Magyarország kétszer játszott döntőt foci-vb-n: 1938-ban és 1954-ben. A kettő között mindössze 16 év van, és mindkettő a magyar foci – nagyjából 1910 és 1966 között tartó – nagy korszakának kiemelkedő és szimbolikus eseménye. Bár a második döntő és maga az...
16.9 €
Magyarország kétszer játszott döntőt foci-vb-n: 1938-ban és 1954-ben. A kettő között mindössze 16 év van, és mindkettő a magyar foci – nagyjából 1910 és 1966 között tartó – nagy korszakának kiemelkedő és szimbolikus eseménye. Bár a második döntő és maga az...
13.52 €