Márta evangéliuma - Ágnes Mészöly

8.91 €

A ?Márták köztünk élnek. Arról lehet őket megismerni, hogy láthatatlanok. De ott vannak, amikor vissza kell varrni egy leszakadt gombot, kezük nyomán kerül friss virág az asztalra, és ők simítják el a konfliktusokat. Odaadásuk nélkül semmi nem működik jól, mert náluk az ember előrébb való, mint az eszme. Így volt ez már a bibliai időkben is. Jézus és tanítványai élelmezéséről és elszállásolásáról nem Mária és Lázár, hanem testvérük, Márta gondoskodott. Ő is szívesen hallgatta volna a tanításokat, de akkor mindenki éhesen maradt volna. Márta – akárhogy is hívják – Márta marad, mert minden korban szeretjük kisírni magunkat valakinek a vállán. A regény egyik szála a bibliai Márta története, amely összefonódik egy negyvenpluszos nőével a szomszédból. Ő az, akinél mindenkit sikeresebbnek látunk. „Csak” feleség, anyuka, barátnő, családösszetartó, kertész, szakácsnő, és persze még munkahelye is van. Meg titkai. Történetét és közös életük történetét a férjének meséli, a férfinak, akivel évtizedek óta együtt él. Mészöly Ágnes könyve a megelevenedett élet, annak minden fájdalmával, örömével, könnyeivel és nevetésével.

Podobné produkty

Evangeline, A Tale of Acadie, is an epic poem by the American poet Henry Wadsworth Longfellow, published in 1847. The poem follows an Acadian girl named Evangeline and her search for her lost love Gabriel, set during the time of the Expulsion of the Acadians....
8.99 €
Třetí, novými texty doplněné a přepracované vydání raně křesťanských textů nalezených v Nag Hammadí, které mění tradiční pohled na vznik křesťanství, postavu Ježíše Krista a počátky katolické církve. Kniha obsahuje především kritické porovnání 114 výroků Ježíše...
23.1 €
V lásce žijeme, pohybujeme se a jsme. Páté evangelium je pokračováním, dalším krokem, sdělením, proč stojí za to modlit se, zpívat a tančit, ale nyní již společně v organismu církve. Úkol není malý, neboť to, co si česká společnost na jedné straně představuje,...
20.71 €
Újabb nagy adósságát rója le a magyar könyvkiadás a Srí Rámakrisna evangéliumának megjelentetésével. Srí Rámakrisna Paramahansza (1836-1886) kétségtelenül az újkori hinduizmus egyik meghatározó alakja, ez a könyv pedig az egyik alapvető forrásmű a tanításaihoz....
12.42 €
Megfoghatatlan ellenfelünk még arra sem becsül bennünket, hogy nyíltan hadat üzenjen nekünk. Ehelyett a szabadságát vesztett megmaradt Magyarországnak a stabilitás illúzióját és a közelgő minden halandóra kiterjedt jólét ábrándját kínálgatja az álarcos modern...
15.35 €
Kniha Aleše Opatrného se nezabývá evangelizačními postupy a doporučeními, jak konkrétně evangelizaci v těch nebo oněch podmínkách vést. Snaží se podněcovat k přemýšlení zejména o trojici úzce souvisejících zásadních pojmů - evangelizace, víra a charakteristiky...
9.35 €
Csaba testvér az Exodus 90 mozgalom képviselőinek felkérésére a Szent Mihály-böjt 45 napos lelkigyakorlata során elmélkedte át a Szentírás záró üzenetét, a Jelenések könyvét. Kötetünkben ennek a lelki utazásnak a gyümölcsei, Csaba testvér gondolatai olvashatók...
12.65 €
A modern fizika meghatározó elméleteinek bemutatásával Jim Al-Khalili arra biztatja az olvasót, hogy ismerje meg, mit mond számunkra ez az alaptudomány a világegyetemről és a valóság természetéről.Al-Khalili olyan alapvető fogalmak értelmezésével kezdi könyvét,...
7.88 €
Hlavním hrdinou strhujícího debutu amerického prozaika Brendana Kielyho Zimní evengelium je obyčejný šestnáctiletý středoškolák Aidan. Potají rodičům krade sedativa a alkohol a řeší zdánlivě banální problémy se spolužáky a učiteli. Jenže pod slupkou na první...
15.99 €