Mala és a remény macskája - Mala Kacenberg

12.67 €

Ribono Shel Olam, helf shoin mir, Ich hof tzi kainem nisht, nor tzi dir, Die hilf is doch fin kainem nisht, nor fin dir, Ribono Shel Olam, helf shoin mir. Mindenség Ura, kérlek, segíts nekem, Kérlek, segíts nekem, csak Tehozzád imádkozom, A segítség csak Tőled jön, Mindenség Ura, kérlek, segíts nekem. Jiddis ima, amit Mala az édesanyjától tanult. Figyelemre méltó igaz történet egy kislány és egy macska hihetetlen barátságáról és arról, hogyan élték túl együtt a holokauszt borzalmait. 1939, Lengyelország. A tizenkét éves Mala a vidéki kislányok gondtalan életét éli, mit sem sejtve az életét hamarosan alapjaiban felforgató szörnyűségekről. A náci invázió azonban szülőfaluját is eléri, és a gettóvá alakított Tarnagródban mindenkit éhhalál fenyeget. Mala éppen élelmiszer-koldulásból tér haza, ám csak az üres lakás várja: családját elhurcolták, ő pedig teljesen magára maradt. Túlélése érdekében az erdőbe menekül, ahol egyetlen társa egy macska, Malach, aki őrző angyalaként mindenhová elkíséri. A kétségek, a rettegés és a magány óráiban a kislány számára ez a hűséges élőlény jelenti az egyetlen reménysugarat, a túlélés zálogát. Együtt sikerülhet átvészelniük a legsötétebb, legnehezebb időket is, és túlélhetik a II. világháború borzalmait. „...elhatározom, hogy megírom a történetem – nemcsak szeretett és elveszett, elpusztított családom és barátaim, hanem az egész világ kedvéért, hogy ők is emlékezzenek, és ne hagyják, hogy elhalványodjanak ezek a rettenetes emlékek, mint a feledéssé porladó őszi falevelek.”

Podobné produkty

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szép kis kertes ház. Abban lakott két kövér macska. Rajtuk kívül ott lakott még Károly bácsi és Irma néni is." A kövér macskák boldogan éltek a szép kertes házban, igaz, hogy Irma néni nagyon elkényeztette őket. Ebből...
8.06 €
Ébreszd fel magadban az isteni macskabölcsességet a tarot ősi művészetének segítségével. Ez a cicás témájú kártyacsomag és a hozzá tartozó tartalmas útmutatótökéletes társad lehet az úton. A macskák lenyűgöző világa, elegáns és játékos kifejezésmódjuk, a hozzájuk...
28.14 €
Kísérjétek el Marvel Kapitányt magasabbra, távolabbra, gyorsabban a legújabb, minden korosztálynak szóló, korszakalkotó kalandján! Carol Danvers és legjobb barátnője, Jessica Drew csendes estéje macskatasztrofális fordulatot vesz, amikor Manhattan kisboltjait...
4.81 €
Egy idős máramarosszigeti zsidó a Budapest felé tartó repülőn megpillantva Kafka fényképét azt állítja, hogy nem halhatott meg 1924-ben, mert ő húsz évvel később Auschwitzban...
5.61 €
Hogyan biztosíthatod macskád jóllétét és nyugalmát? (...és persze a magadét és a családodét is?) Ez a könyv az emberhez való viszonya szempontjából vizsgálja a macskák fejlődéstörténetét. Sorra veszi kommunikációs és kognitív képességeiket, és eloszlatja azokat...
19.69 €
Hagyd a pszichológust! Fordulj egy állati profihoz. Ismerd meg Alfie-t, a macska-pszichológust. Amióta idős gazdája meghalt, egyedül cselleng a városban. Aztán rábukkan az Edgar utcára, és egy gyors környezetfelmérés után úgy dönt, ez pont megfelel neki. A...
11.9 €
Ez a kis könyv minden macskabarátot megörvendeztet. Megtanít bennünket felismerni és megérteni azokat a finom jelzéseket, amelyekkel a macskák értésünkre adják érzéseiket. Miért dörzsöli a macskám a fejét a fal éléhez, és miért kaparászik mindenütt? A macskám...
15.46 €
A történet főhősének napjai meg vannak számlálva. A rokonaival nem érintkezik, egyedül él, egyetlen társasága Káposzta nevű macskája és bizony felkészületlenül éri, amikor a doktor közli vele, hogy már csak néhány hónapja van hátra. De mielőtt nekiláthatna,...
9.65 €
"Mie´rt kell szorosan magunk mellett tartanunk szeretteinket e´s hogyan fedezzu¨k fel azt, ami igaza´n sza´mi´t az e´letben? A to¨rte´net fo?ho?se´nek napjai meg vannak sza´mla´lva. A rokonaival nem e´rintkezik, egyedu¨l e´l, egyetlen ta´rsasa´ga Ka´poszta...
10.39 €