Magyarország rejtőzködő túraútvonalai - Balázs Nagy

19.64 €

Ahol a jelzett ösvény véget ér… gyakran ott kezdődik az igazi kaland! Magyarország túraútvonalai könyvsorozatunk legújabb kötete ezúttal nem csak hobbitúrázóknak szól. Természetesen könnyebb és közepesen nehéz túrák is helyet kaptak a könyvben – amelyekre akár a családdal is indulhatunk –, ám most kifejezetten a komolyabb felkészülést igénylő, ritkábban járt, hiányosan jelzett, trükkös útvonal-vezetésű terepekre fektettük a hangsúlyt, amelyek bejárásakor kihívást jelenthet a tájékozódás, a távolság és a változatos domborzat – elsősorban a haladóknak kedvezve ezzel. Megpróbáltatásaink eredményeként olyan megkapó területekre látogatunk el, amelyeket korábban egyáltalán nem, vagy egészen más megközelítésből ismertünk. Ráadásul alaposan el is távolodunk a mindenki által látogatott terepektől – úti céljaink közt szerepel a Vajdavár-vidék, a csereháti dombok vagy épp az Őrség mélye, sőt még a határon is átlépünk, hogy bejárjuk a Helembai-hegység ismeretlen tájait. Sorozatunk korábbi köteteihez hasonlóan a leírásokat gyakorlati információkkal egészítettük ki: minden túránál szerepel a távolság, a szintemelkedés, a bejáráshoz szükséges idő, a pontos, jelzésekkel ellátott útvonal, a nehézségi fok, valamint a tervezéshez támpontot adó áttekintő térkép. A kötetet a szerzők saját fényképei teszik színesebbé – amelyek sokszor még inkább segítik a terepen való tájékozódást. Keljünk útra, és fedezzük fel hazánk rejtőzködő túraútvonalait!

Podobné produkty

Túrázók nagykönyve sorozatunk legújabb kötete ezúttal Magyarország legkülönlegesebb biciklis útvonalain vezeti végig az olvasót. A könyvünkben bemutatott túrák az egész család számára kikapcsolódást és garantált feltöltődést biztosítanak, a felfedezés izgalmát...
21 €
"Magyarország túraútvonalai könyvsorozatunk legújabb kötete a Budapesten és környékén kirándulni vágyóknak kedvez. Ezúttal olyan, egy nap alatt bejárható túrákat mutatunk be, amelyek nagyon könnyen megközelíthetőek a fővárosból, így kellemes kikapcsolódást...
19.63 €
"Túrázók nagykönyve könyvsorozatunk legújabb kötete ezúttal a világ száz különleges helyszínére kalauzolja az olvasót. Könyvünkben a gyalog-, a biciklis, a lovas, az autós, illetve a tengeri és édesvízi túrák szerelmesei éppúgy megtalálhatják az ideális úti...
19.35 €
"A nagy sikerű Erdély legszebb túraútvonalai és a négy magyarországi kötet után ezúttal a Kárpátok északi részére, a történelmi Felvidékre és környékére csábítjuk a túrázás szerelmeseit. Az itt magasodó vonulatok rendkívül változatos hegyi helyszínek, a sokszínű...
21.43 €
A magyar ornamentika története nem mondák, hagyományok, ősi följegyzések és nyelvészeti összevetések labirintusából keletkezett és igazság látszatával ható megállapítások összessége, hanem ma is látható, megfogható, mérlegelhető, kisebb-nagyobb műbecsű, régi...
17.74 €
Különböző képek, minták és tárgyak megfigyelése, összehasonlítása, sorba rendezése, részletek felfedezése és kiegészítése - ezek mind olyan alapképességek, amelyekre a későbbi iskolai tanulás során építkezhetnek a gyerekek. Ez a LÜK füzet pontosan ezeknek a...
3.94 €
Fedezd fel a kiskedvencek világát! A mellékelt pálcával kapard le a fekete réteget, és meglátod, milyen csodás, színes világ tárul eléd a lapokon! Emellett a színezésre váró oldalakon te magad is létrehozhatod a saját verziódat. Ha kész a mű, akár ki is emelheted...
8.42 €
Fedezd fel az unikornisok csodálatos világát! A mellékelt pálcával kapard le a fekete réteget, és meglátod, milyen csodás, színes világ tárul eléd a lapokon! Emellett a színezésre váró oldalakon te magad is létrehozhatod a saját verziódat. Ha kész a mű, akár...
8.42 €
Fedezd fel az unikornisok csodálatos világát! A mellékelt pálcával kapard le a fekete réteget, és meglátod, milyen csodás, színes világ tárul eléd a lapokon! Emellett a színezésre váró oldalakon te magad is létrehozhatod a saját verziódat. Ha kész a mű, akár...
8.42 €