Magyarország Nemzeti Atlasza - Társadalom - Károly Kocsis

19.72 €

Magyarország Nemzeti Atlasza (MNA) először 1967-ben, majd 1989-ben jelent meg. A négy-négy kötetben, magyarul és angolul is megjelenő új kiadás a lehetőségek függvényében nem csupán Magyarország, hanem hazánk, a Kárpát-medence vonatkozásában mutatja be a természet, a társadalom és a gazdaság dinamikus térszerkezetét. A széles társadalmi rétegekkel való kapcsolattartás érdekében, a kor követelményeihez igazodva, a reprezentatív, nyomtatott forma mellett magyar és angol nyelvű digitális változatban (e-MNA) is meg fog jelenni. A nemzeti atlasz egy-egy ország, nemzet „személyi igazolványa”, a zászló, a címer és a himnusz mellett a legfontosabb nemzeti jelképek egyike. Logikusan, arányosan felépített, viszonylag egységes kivitelű, általában szöveges magyarázatokkal és különféle illusztrációkkal kísért térképek sorozata, amely az adott állam természeti, gazdasági és társadalmi adottságait mutatja be az érdeklődőknek. Új nemzeti atlaszunkat a hazánk társadalmát bemutató kötettel gyarapítjuk. A múlt feltárását követően a kiadvány egyrészt ismerteti a népességgel és településekkel kapcsolatos jellemzőket, térbeli folyamatokat ismerteti, másrészt olyan szintetizáló fejezeteket, témaköröket is tartalmaz, melyek a társadalmi és természeti környezet összefonódását, kölcsönhatásait is elemzik (pl. az életkörülmények és életminőség emberi oldalát, a lakásviszonyokat és a települési környezetet). A szemléletes tematikus térképeket lapozgatva olyan témakörök területi sajátosságairól tájékozódhatunk, mint a termékenység, házasságon kívüli születések, a várható élettartam, a főbb halálokok, a külföldiek jelenléte, a határon átívelő magyar-magyar migráció vagy a külföldre irányuló mindennapi ingázás, elöregedés, házasság, válás, élettársi viszony, nemzetiségi-nyelvi összetétel, vallásosság és felekezetek, iskolázottság, munkanélküliség, jövedelmi egyenlőtlenségek, a városkörnyéki fejlődés, városaink és falvaink típusai, dinamikája, Budapest és agglomerációjának átalakulása, kórházi ellátás, szociális segély, a Covid-19 első éve, az internet használata, lakásviszonyok, lakáspiac, a közúti balesetek és a bűnözés. A munkában érintett több száz alkotó nevében adunk hangot azon reményünknek, hogy a kedves olvasók – határainkon innen és túl – haszonnal és örömmel fogják forgatni a nyomtatott kötetet (nagy mérete ellenére), vagy olvassák a digitális változatot az atlasz honlapján. Bízunk abban, hogy segítségével jobban meg fogják ismerni hazánk társadalmi környezetét, a népesség és települések állapotát, az életkörülmények és életminőség térbeli jellemzőit.

Podobné produkty

Erdélyi László munkája Szent István, Szent László és Könyves Kálmán királyok törvényeinek szövegein keresztül mutatja be a Magyar Királyság társadalmi és művelődési viszonyait az Árpád-kor első századában.
8.93 €
Hogyan jelent meg a háborús világégés és 1945 a magánlevelekben, a naplókban és a visszaemlékezésekben? Miként változott meg Horthy Miklós kultusza a háború hatására? Hogyan lehetett lakáshoz jutni a háború alatt? Mi motiválta egy politikai gyilkosság vagy...
10.71 €
E könyvben tárgyalt időszak életem meghatározó korszaka volt, s egy hosszú életet történészként végigdolgozva, különlegesen érdekelten olvastam el Pelle János könyvét, melyet nem tudtam letenni. Amit ez a kötet előtár, megvallom, zömében ismeretlen volt számomra....
19.69 €
Az első világháború, az összeomlás és Trianon új, sokszor drámai kihívások elé állította a magyar társadalmat és gazdaságot. Emberveszteség a frontokon, visszaeső születésszám, spanyolnáthajárvány, élelmiszerés szénhiány, lakásínség, belső társadalmi erőszakhullám,...
9.61 €
Ez a kiskönyv tartalmazza a legvalószínűbb társadalmi változtatásokat, amivel a Föld lakosságának egy része átvészelheti a civilizációnk okozta katasztrofális változásokat. Haszonnal forgathatja, ha ön olyan szülő, vállalkozó, termelő, aki hosszútávon gondolkozik...
3.63 €
Társadalmunk intézményei csak a polgárok és azok csoportjainak aktív részvételére és cselekvésére építve tudnak igazán mindannyiunkért, a KÖZ javára működni.Megfordítva ezt, az állampolgárok közösségeinek is képesnek kell lenniük arra, hogy a saját kezükbe...
5.07 €
Társas és társadalmi lények vagyunk,de milyen társas és társadalmi világban élünk? Magatartásunkat szabályok és normák irányítják, de ezek hogyan keletkeznek? Mit jelent a szociális kreativitás? Kapcsolataink alakulnak és bomlanak, s ez így szabályszerű? Mit...
4.79 €
SAJÁT MAGUNK KIZSÁKMÁNYOLÓI LETTÜNK. A neoliberális kapitalizmus nem az emberek megfélemlítésében, hanem az engedelmes és hasznos munkavállalók kitermelésében érdekelt. Az ember teste és az élet ideje a nyereségtöbblet kiszámításához elengedhetetlen mértékegységgé...
9.01 €
Tóth Andi: Dobd ki a szemetest! Hulladékcsökkentés lépésről lépésre könyve a II. kiadásban egy teljesen új fejezettel bővül: Társadalmi szerepvállalás lépésről lépésre. Andi a tőle megszokott gyakorlatias módon saját tapasztalatait osztja meg olvasóival. Hogyan...
2.54 €