Magyarázat a nemzetközi magánjogról - Csehi Zoltán (szerkesztő)

42.82 €

A külföldi vonatkozású személyi és gazdasági viszonyok túlterjeszkednek a magyar jogrendszeren, nemzetközi egyezmények és az Európa Unió szabályai adják a keretet és számos részletszabályt. A 2018. január 1-jétől hatályos, a nemzetközi magánjogról szóló 2017. évi XXVIII. törvény szervesen kapcsolódik az uniós és nemzetközi szabályozáshoz, napjaink nemzetközi magánjoga csak ezek egységében és együttes feldolgozásában értelmezhető. Az igényt érvényesítő fél részéről az alapvető kiinduló kérdés, hogy melyik országban lehet vagy célszerű pert indítani, hiszen nem érdemes időt, bosszúságot és pénzt szánni egy perre, ha a választott állam bírósága nem járhat el az ügyben, vagy ha a meghozandó ítélet végrehajthatósága kétséges. A joghatóság hiánya már az adott eljárás elején viszonylag egyszerű védekezési lehetőséget teremt az alperesnek, anélkül, hogy a jogvitában érdemben kellene nyilatkoznia. Ha a felperes nem a megfelelő állam bírósága előtt érvényesíti az igényét, az adott fórum nem járhat el az ügyben. Ebből a megfontolásból kiindulva könyvünk részletesen tárgyalja a joghatóság kérdéseit. Ha viszont már megszületett a külföldi bíróság döntése, akkor vizsgálandó az is, hogy a döntés Magyarországon végrehajtható-e. Ez is olyan kérdés, amelyet célszerű már a perindítás előtt tisztázni. Amennyiben egy adott vitára a magyar jog válasza ismert, ez önmagában még nem elegendő, hiszen nemzetközi vonatkozású ügyekben az alkalmazandó jog – amely nem feltétlenül a magyar jog – érdemben befolyásolhatja az ügy kimenetelét. Az alkalmazandó jog vizsgálata tehát önmagában döntő tényező lehet annak elbírálásában, hogy az igényt lehet-e, vagy célszerű-e egyáltalán érvényesíteni. Jelen e-könyv útmutatót ad a nemzetközi magánjog napjainkra egyre bonyolultabbá váló anyagi jogi és eljárási kérdéseihez, a szabályozást jogterületek szerint – például családjog, dologi jog, öröklés, kártérítési jog, valamint szerződésekre alkalmazandó jog meghatározása – tárgyalva, kitérve a lehetséges átfedésekre is. Az e-könyv egyedülálló módon tudományos igényességgel, szerves egységben, egymáshoz való viszonyában mutatja be az Európai Unió vonatkozó joganyagát az irányt mutató uniós bírósági ítéletekkel, a nemzetközi egyezmények jogával és a megújult magyar szabályozással, ráirányítva a figyelmet a jogalkalmazás gyakorlati problémáira, az anyagi jog és az eljárásjog összefüggéseire. A kiadvány mindemellett a külföldi jog alkalmazásának gyakorlati kérdéseiben is hasznos megoldásokkal segíti a jogkereső közönséget. A nemzetközi magánjogot tárgyaló tankönyvek és munkák mellett egy teljesen új, gyakorlatias szemléletet kínálunk a téma iránt érdeklődő olvasóknak. Kinek ajánljuk?ügyvédeknek, ügyvédjelölteknekjogtanácsosoknak, jogi előadóknakegyetemi oktatóknakjoghallgatóknak

Podobné produkty

A 20. századi Közép-Kelet-Európa nemzetiségi, nemzetiségpolitikai történetével egyre több korszerű szemléletű munka foglalkozik. Jóval kevesebb a korábbi évszázadok...
2.79 €
Magyarország Nemzeti Atlasza (MNA) először 1967-ben, majd 1989-ben jelent meg. Az új, magyar és angol nyelvű kiadás négy-négy kötetben Kárpát-medencei kitekintéssel mutatja be Magyarország természeti földrajzának, társadalmának és gazdaságának dinamikus térszerkezetét....
28.17 €
Miként lehet a magát univerzálisnak tekintő tudományt egy konkrét közösség, a magyar nemzet szolgálatába állítani? Hogyan lehet tudományosan megalapozni a nemzetépítés programját? Van-e speciálisan magyar tudomány, és ha van, hol érintkezik az egyetemes tudományossággal?...
11.97 €
Horvát István 1825-ben jelentette meg a Rajzolatok a magyar nemzet legrégiebb történeteiből című fenti művét, mely a magyar őstörténet kutatás egyik érdekes írása. "Pözsög a Szent Írás mindenféle régi magyar nevektől és régi magyar írásmódtól. Ti éjjel nappal...
10 €
A századforduló nagy vállalkozása volt a Genealógiai Társaság sajnos félbemaradt sorozata a magyar nemesi családokról. E kötet a nemes családokat tartalmazza.
17.5 €
Hazánk nemzeti parkjait bemutató, látványos fotókkal illusztrált album megújított kiadása.
10.68 €
Nógrádi György legújabb kötetében azokat az írásait gyűjtötte össze, amelyek 2019 eleje és 2022 vége között jelentek meg a Magyar Nemzet hasábjain. A mintegy hatvan cikkben az ismert biztonságpolitikai szakértő a megjelenést megelőző hetek nemzetközi fejleményeit,...
14.06 €
Magyarország és Románia kapcsolatára 1956–1989 között nemcsak az erdélyi magyarság sorsa volt nagy hatással, hanem fontos szerepe volt a két államhatalom egymást keresztező nemzetépítési stratégiájának is. A két ország története nem írható le egyszerűen egy...
8.45 €
Az 1880-1915 között évtizedekben született fiatalok soraiban nőtt fel és vállalt a tudományok művelése iránt elkötelezettséget az a tudós csapat Magyarországon, amelynek kiemelkedő szerepe volt a huszadik század tudományos fejlődésében. Ezek a fiatalok Magyarországon...
11.46 €