A magyar - mint Tóth Béla Effendi, a magyar anekdotakincs első gyűjtője, írja - klasszikusan anekdótakedvelő nemzet. "Keleti lelki adottság ez" - írja, "a malom alatt, magyar paraszti móddal és a márványpilléres lovagvárban magyar úri móddal egyaránt." Ugyancsak Tóth Béla mutat rá elsőnek arra a népi magyar históriás érzékre, mely legelsősorban a belsőközépázsiai török-mongol fajok legjellemzőbb jegye... A magyar parasztnak nem históriás tudása van, hanem ennél valamivel többje: históriás érzéke van. Ezt apró elbeszéléseiben, anekdotáiban éli ki. Tudós-tudálékos szemmel nézve ez a népi magyar históriás tudat rengeteg tévedést tartalmaz, de annál több benne a keleti lelkű jellemző tehetség, a képben látás, valamint a népművészeti alkotótehetség, mely szóval ír és varr hímös képet Szent László avagy Hunyadi Mátyás király urakról. Anekdotáiban olyan képet álmodik és úgy álmodja azt, ahogy bicskájával népművészeti csodát, képet farag a botjára vagy ahogyan kapufélfáját faragja meg.