Magyar polip - Bálint Magyar

5.61 €

Magyar ?Bálint 2001-ben Magyar polip – a szervezett felvilág címmel írt cikket az egész pályás lenyúlást alkalmazó, a jogállam intézményrendszerét szétzüllesztő Fideszről, illetve az általa berendezett világról, ahol a demokratikus intézményrendszer keretei között működő hatalom maffiamódszerekkel, állami segédlettel terjeszkedik lefelé. Ebben a rendszerben az állam nem a maffia eszköze, hanem maga a maffia, amely az államhatalom teljes fegyvertárát beveti politikai és gazdasági érdekei érvényesítéséért. Akkor még sokan vitatták az új fogalmi megközelítés helyességét, amelynek kulcskategóriái a szervezett felvilág, a maffiamódszereket alkalmazó állam és a politikai családtagok voltak. 2010-ben azonban a Fidesz-KDNP kétharmados parlamenti többségével jórészt megszűntek a hatalomgyakorlás intézményes korlátai. A párt után az állam is egyetlen személy fennhatósága alá került, aki azóta az engedelmességre kényszerítést már a társadalom egészén alkalmazza. A rendszert leíró új fogalmi keret az elmúlt hónapokban revelációként hatott sok politológusra, szociológusra és közgazdászra. Felmerült a gondolat, hogy ezen az új nyelven lehetne modellszerűen értelmezni a jelenlegi magyar gazdasági és társadalmi viszonyokat. A kötet szerzői – mindenki a maga szakterületén – erre tesznek kísérletet. A téma és az annak feldolgozását szolgáló fogalmi keret nemcsak Magyarország, hanem az autokratikus kísérleteknek szintén kitett kelet-európai országok esetében is fontos és időszerű, hozzájárulhat a volt Szovjetunió utódállamaiban végbemenő folyamatok megértéséhez is.

Podobné produkty

Orbán ?Viktor, Magyarország miniszterelnöke, legutóbbi tusványosi beszédében leszámolt a liberális demokráciával. De minek tekinthető a helyébe lépő rendszer, ha nem akarjuk...
5.61 €
Hogyan vettek részt a magyar női aktivisták a szüfrazsett mozgalomban, és miként befolyásolta Teleki Pál az iraki-török határkonfliktust? Hogyan lett bevett vallássá Magyarországon az iszlám, és mikor alapították az ország első jógaiskoláját? Mi kapcsolja össze...
10.7 €
Honnan érkeztek az első földművelők a Kárpát-medencébe, és hogyan festettek a modern várostervezés kezdetei Magyarországon? Mikor szerepelt Magyarországon kiadott világtérképen először az amerikai kontinens, miként terjedt el az Újvilágból származó paprika?...
10.7 €
A posztkommunista rendszerek anatómiája az eddigi legátfogóbb munka a rendszerváltó országokban kialakult különféle berendezkedésekről: egységes, koherens fogalmi keretet kínál a térségre jellemző politikai, gazdasági és társadalmi jelenségek megértéséhez....
16.87 €
A vőfélykönyv a lakodalom rigmusait, tréfás mondókáit és a tényleges forgatókönyvet tartalmazza. Mi a feladatra a vőfélynek, hogyan szórakoztassa a násznépet stb., így a lakodalom lefolyását a régi hagyományos szokások szerint állították össze. "Óhajtjuk, hogy...
6.26 €
Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította "a nemzet özvegye" szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? Milyen volt valójában Juhász Gyula éteri szerelme, az örök Anna? Miért kerülte az embereket Ady Lédája...
14.06 €
A történelem tanulmányozása nemcsak a hazafias érzés fejlesztése szempontjából fontos nemzeti érdek, hanem az általános kulturális nívóra is nagy befolyással van, mert a művelődés emlékeinek megbecsülésére, tényezőinek felkarolására vezet.
9.03 €
A politikai média Magyarországon az elmúlt körülbelül húsz évben több változáson és válságon ment keresztül: a politikai intézmények és a gazdasági rendszer megváltoztatása óta többször alakult át a médiarendszer. Kis túlzással mondhatni: öt médiarendszer-változás...
4.51 €
A második világháború a magyar társadalom jelentős részének tudatában ma is nagyrészt 1944-45-öt jelenti, a front átvonulását, a bombázásokat, az erőszakot, a deportálásokat, Budapest ostromát. Ennek megfelelően elsősorban a hadtörténetre és a politikatörténetre...
14.08 €