A szegedi újságíró a rendszerváltozás előtt számos szociográfiai értékű riportkönyvet, regényt írt. Már akkor Tábor a pusztán (1985) című könyvében megörökítette az ötvenes évek internálótáboraiban szenvedők sorsát. Ezt most alaposan kibővítve, további sorsdrámákkal kiegészítve tárja az olvasó elé, hiteles tudósítását a kitelepítettekről, a táborévekről. Könyve fontos tanúbizonyság a felejtés ellen. Részlet:A kocsik a kockaköves országútra gördültek, felzúgtak a motorok, s az éjszakai csendet megtörte a lázas buzgalom. A kutyák vadul felugattak. A kövesúton trappolni kezdtek a lovak, s a patkócsattogások, a szekérzörgések és a feltúrázó, köhögő motorok szétrázták az éjszaka idilljét.Az államvédelmisek és a rendőrök körbefogták a falut, megszállták a kijelölt utcákat, zörgették a rolettákat, ablakokat, feszítették az ajtókat, a kapukat. Az öreg gyógyszerész, Józsa Bálint kapuján is irtón dörömböltek. Álmosan kapta magára köntösét, felgyújtotta a villanyt, az udvarit is, s érthetetlen dünnyögéssel nyitogatta az ajtókat, az utcai kapuhoz ballagott, ahonnan hangokat hallott.Már megint sürgős eset, csak nem a végét járja valaki? – gondolta ásítás közben.– El se szenderedtem, máris ugranom kell, de minek ekkora felhajtás, hogy megsüketülni?A kémlelőnyíláson motozott, majd félig kábán az álmosságtól megszólalt.– Mit akarnak?– Maga Józsa Bálint?– Igen, kérem, de ez nem indok arra, hogy az éjszaka kellős közepén kizörgessenek az ágyból. Megtudhatnám végre, minek zavarnak?– Kaput kinyitni, vagy betörjük!Az öreg rosszat sejtve eltolva a reteszt, nem mert ellenkezni a szigorú, parancsoló hanggal. Egy fekete képű őrmester lépett hozzá, dőlt belőle a pálinkaszag és az arcába ordította:– Vegye tudomásul, hogy ki van telepítve! Ezt írja alá!..