... Én semmilyen titokkal nem tudok szolgálni. Nem alkottam maradandót semminő téren. Amit a földi lét során képességeimtől telhetően és igaz lelkesedéssel műveltem, annak már az emlékét is elmosta az idő. Valamikor szélté-ben-hosszában szavalgatták a verseimet, olvasták a regényeimet, kapkodták a könyveimet, tapsoltak színdarabjaimnak. Megálmodott figuráimat életre keltette a film, sugározta a rádió. Volt idő, hogy hetente megjelent az arcképem a tőlem közölt novellák élén, és egy előkelő napilap tárcarovatában vasárnaponként megpendítettem koboz elárvult lantját. Aztán huszonöt sorrá zsugorodtam egy elavult lexikonban, amelynek sárgult lapjait ma már senki sem pergeti… Epitáfiumom Ezt írjátok majd sírom fölébe: „Szeretett, de őt nem szerették. Mielőtt elment, megbánta tettét. Álmodta csak az életét. Vége.” Kozma Béla