Mihelyt elkészült valamelyik műsora, Sándor György – legalábbis így képzelem a dolgot – kerít magának egy zsákot, átöltözik guberáló embernek, még álarcot is ölt, amely persze megtévesztésig hasonlít igazi arcára, és így, a felismerhetetlenségig felismerhetően sorra járja barátait és ismerőseit, hogy összegyűjtse új műsorának anyagát.Az egyiknek filozófiai papírkosarában turkál, a másiknak szellemi hamutartójából vicc-csikket emel ki – különféle szemétládákban anekdotafoszlányokat talál, és még a környék kukáit is átvizsgálja, kiselejtezett könyveket keres.Amikor már négy zsákot összegyűjtött, akkor fog egy ötödiket, és beleválogatja új estjének anyagát. Persze, nem a négy zsák tartalmából válogat.Ide rakja, ami gyűjtögetés közben eszébe jutott, amikor – orrát befogva – a leletkupacot nézegeti. Ettől aztán az ötödik zsák tartalma tőrülmetszetten sándorgyörgyös lesz, a kezdő ötlettől a befejező fintorig.