Magellán - Christian Clot

11.24 €

Magellán személyét rejtély övezi. Ő minden idők egyik legnagyszerűbb felfedezője, forradalmasította a globális hajózást, élettörténetét azonban senki nem ismeri. A legtöbb életrajzírója szerint eszébe sem jutott, hogy körbehajózza a világot; csupán új hajóutat keresett a Fűszer-szigetek irányába, a gazdagság reményében. Ezzel érvelt a spanyol királynak, amikor hajóflottához kért tőle támogatást. A szerző nem hisz ezeknek az állításoknak. A hatalmasokat már akkor is inkább az anyagi érdekek, mint a nemes célok hajtották. Magellánnak célja eléréséhez mindent meg kellett tagadnia: eszméit, ifjúkori szerelmét és hazáját. Lévén, hogy érdemeit Portugáliában nem ismerték el, Spanyolországnak adta el magát, ahol attól fogva számkivetettként élt. Évekig kénytelen volt egymagában harcolni mindenki ellen, hogy végül egy másodkézből származó flottához jusson, amelynek hajóit ellenséges hajóskapitányok vezetik. Ismeretlen tengerekkel és üvöltő viharokkal kellett szembenéznie, zendülésekkel és árulásokkal kellett leszámolnia... Egyetlen szenvedély és álom hajtotta - ha még oly lehetetlennek is tűnt -, amiért kész volt dacolni az akadályokkal és minden veszéllyel. Egy álom, ami nem merült ki abban, hogy fűszereket szállítson, vagyonra tegyen szert, és nemesi ranghoz jusson. Nem. Álma maga a horizont meghódítása volt. Messzebbre jutni, mint ő előtte bárki valaha is. Az álomkép, mely szerint nyugat irányában indulva kelet felől tér majd vissza, az emberiség történelmében először megkerülve a Földet. Már egyedül ezért az álomért, és nem másért, megérte mindent feláldoznia. Még a saját életét is... Ha nem lettek volna a felfedezők, a világ ma teljesen másképp nézne ki. De mit is tudunk azokról a férfiakról és nőkről, akik megelőzték korukat? Valójában a történelem nem sokat jegyzett fel róluk. A FELFEDEZŐK sorozattal ezen lenyűgöző személyiségek expedícióinak tagjai lehetünk. Ezek az emberek elhatározták, hogy minden útjukba kerülő akadályt leküzdenek, megvalósítva álmukat... és valójában a miénket is!

Podobné produkty

Historik David Christian ve své knize představuje ucelené vyprávění dějin vesmíru, planety Země i lidstva od Velkého třesku až po současnost. Prostřednictvím novátorského přístupu, tzv. Big History, propojuje poznatky přírodních i společenských věd, což mu...
19.99 €
In the ancient world the magicians of Egypt were considered the best. But was magic harmless fun, heartfelt hope, or something darker? Whether you needed a love charm, a chat with your dead wife, or the ability to fly like a bird, an Egyptian magician had just...
19.5 €
John Christow kutatóorvos egy kimerítő hét után Gerdával, a kissé nehéz felfogású feleségével végre Angkatellék vidéki birtokán tölti a hétvégét, ahová az Angkatell család többi tagja is hivatalos. Gerda gyűlöl Szilfaberekben lenni, mert nemcsak Lady Angkatell...
12.67 €
"Szerencse, hogy az ember kinövi önmagát." John Christow kutatóorvos egy kimerítő hét után Gerdával, a kissé nehéz felfogású feleségével végre Angkatellék vidéki birtokán tölti a hétvégét, ahová az Angkatell család többi tagja is hivatalos. Gerda gyűlöl Szilfaberekben...
10.42 €
In the blink of an eye, Earth went from overpopulation to the brink of annihilation. A deadly contagion has slaughtered billions, society has collapsed, and the Earth is in a state of total crisis. Even worse, the raging virus has followed those who thought...
3.35 €
Tíz, különböző korú és foglalkozású férfi és nő – akik egymással még sohasem találkoztak – kap meghívást egy magányos szigetre. Az ismeretlen házigazdának azonban nyoma sincs, a vacsoraasztalnál pedig egy rejtélyes hang csendül fel, lerántva a leplet múltjuk...
9.83 €
Join the animals and follow the clues in this rollicking, rhyming, nature-inspired whodunit story full of fun collective nouns! A mischief of mice has gone missing on a blustery fall day. Now a scurry of squirrels is scared, while a band of coyotes howls nearby....
9.95 €
Explore Mallorca like never before with "Charming Mallorca", a captivating travel coffee table book by Heide Christiansen. From tranquil villages and historic towns to hidden coves and bustling local markets, this volume reveals the island’s multifaceted beauty...
39.99 €
Tíz, különböző korú és foglalkozású férfi és nő - akik egymással még sohasem találkoztak - kap meghívást egy magányos szigetre. Az ismeretlen házigazdának azonban nyoma sincs, a vacsoraasztalnál pedig egy rejtélyes hang csendül fel, lerántva a leplet múltjuk...
9.83 €