Magányos vadász - Raymond Ingelram 1. - Geoffrey Household

9.67 €

A harmincas években járunk: egy hivatásos vadász átutazóban van egy meg nem nevezett közép-európai országon, amit egy kegyetlen diktátor tart a markában. Eltöpreng, vajon be tudna-e hatolni észrevétlenül a diktátor belső táborába. Sikerül neki. Célba veszi potenciális áldozatát, és már azon gondolkozik, hogy meghúzza-e a ravaszt, amikor a biztonságiak lefülelik. Foglyul ejtik, megkínozzák és a sorsára hagyják, de a vadásznak sikerül elmenekülnie, és elképesztő gyötrelmek közepette átvágnia az ellenséges területeken, hogy szülőföldje, Anglia biztonságát elérje. Ám brit kormány nem tudja megvédeni, mert akkor úgy tűnne, helyeslik a tettét. Maga mögött kell hagynia a társadalmat, és szó szerint el kell tűnnie a föld színéről, mint egy rókának a lyukába. A vadászból üldözött lett. Klasszikus thriller, a feszültségkeltés mesterműve. Az erőszak vonzerejének, a túlélés pszichológiájának és a vadon hívó szavának bámulatos, mélyreható ábrázolása. Megjelenésekor azonnal elsöprő sikert aratott. 1976-ban film készült belőle Peter O'Toole főszereplésével; napjainkban pedig Benedict Cumberbatch készül producerként és főszereplőként újra filmvászonra vinni.

Podobné produkty

Sir Robert odjíždí do nejmenované středoevropské země, aby zde provedl atentát na jednoho krutého diktátora. Vůdce a jeho přátelé pořádají hon. Zatímco se společnost dobře baví, v křoví ukrytý muž si připravuje pušku s dalekohledem. Hodlá zabít Vůdce. Výstřel...
14.01 €
Houston is the largest city in Texas and the fourth largest in the nation. It has long been regarded as the “Energy Capital of the World.” Trademarked boasts frequently refer to the “world’s busiest commercial seaport,” “world’s biggest medical complex,” and...
46.99 €
Po velmi úspěšných knihách Brambory na vloupačku a Půjčiti stříbro, loupiti zlato se Catharina Ingelman-Sundbergová vrací se třetí knihou o Lize důchodců nesoucí název Loupež bez cavyků. Ligu důchodců nikdo nezastaví. A její členové teď momentálně potřebují...
16.39 €
From the Sunday Times bestseller and winner of the Women's Prize Futures Award, the captivating, highly anticipated new novel from Stacey Halls. In a quiet house in the countryside outside London, the finishing touches are being made to welcome a group of young...
18.95 €
NOT ALL WHO ARE FALLEN WANT TO BE SAVED London, 1847. In a quiet house in the countryside outside London, the finishing touches are being made to welcome a group of young women. The house and its location are top secret, its residents unknown to one another,...
14.95 €
Visit the animals of the savanna in this one-of-a-kind format, complete with art by celebrated illustrator Ingela P Arrhenius. Each uniquely shaped page overlaps with the next to create a complete landscape when closed - and an immersive world to explore with...
10.5 €
Winner of the Pura Belpré Award and Walter Dean Myers Award for Young Adult Literature!Saints of the Household is a haunting contemporary YA about an act of violence in a small-town--beautifully told by a debut Indigenous Costa Rican-American writer--that will...
17.99 €
Energická důchodkyně Märtha, známá už z knihy Brambory na vloupačku, je s přáteli v Las Vegas. S kolečkovými křesly a falešnými zuby vyloupí casino, aby v pravém duchu Robina Hooda obstarali peníze pro chudé. Po loupeži se Liga důchodců, jíž je v patách policie,...
16.39 €
From Catharina Ingelman-Sundberg, the author of the smash-hit The Little Old Lady Who Broke All the Rules, comes the third hilarious title in this much-loved series: The Little Old Lady Behaving Badly. Nothing can stop The League of Pensioners, a wily gang...
10.95 €