Magam világa - Alaine Polcz

12.95 €

Polcz Alaine pszichológus, író születésének 100. évfordulója alkalmából jelenik meg ez a kötet, amely a szerző életútját, szerteágazó szakmai és írói munkásságát mutatja be, megidézve ennek a különös női sorsnak a jelentősebb fordulópontjait. Az emlékkönyvben Polcz Alaine írásaiból, interjúiból és levelezéséből vett idézetek segítségével rajzolódik ki pályájának íve, a fiatalkor nélkülözésekkel és megpróbáltatásokkal terhelt időszakától az elismert tanatológus és népszerű író utolsó éveiig. A kötet kronologikus szerkezete feltárja egy sokféle irányban, tudatosan építkező intellektus szellemi és személyes történetének alakulását. A Magam világa számos fényképet, dokumentumot, korabeli cikket is közöl, valamint a hagyatékból újonnan előkerült, Mészöly Miklóshoz írt leveleket. "Az, hogy elhurcoltak, megerőszakoltak, kemény iskola volt. A szexualitás nekem két iszonyatos ütéssel kezdődött. Az első szerelmem, a férjem, aki életemben először megcsókolt, már a nászút alatt megcsalt, és megfertőzött. Utána meg az oroszok. Hát értheti ezt, el tudja viselni ezt egy fiatal nő? Tudja. A nyitja nagyon egyszerű: még nagyobb szörnyűségek vettek körül."

Podobné produkty

Polcz Alaine pszichológust, írót, a tanatológia magyarországi úttörőjét, a Magyar Hospice Mozgalom elindítóját az egész ország ismeri és elismeri. Útját tragédiák szegélyezték, a második világháború borzalmai és traumái életre szóló lelki és testi sebeket hagytak...
12.67 €
Polcz Alaine szerette az álmokat. Hitt bennük. Sőt, értette is az álmok nyelvét. „Minden meg nem fejtett álom egy felbontatlan levél" - idézte a Talmudot egyik könyvében. Szívesen hivatkozott Freud ismert mondására, hogy az álom via regia, királyi út a...
4.93 €
"Mit teszünk, mit tehetünk, ha a gyermek kopogtat a titkok kapuján?" Ha például egy hozzátartozója elvesztésével vagy esetleg a saját közelgő halálával kell szembesülnie? Ha bármilyen egyéb okból kérdés merül fel benne a halállal kapcsolatban? Egyáltalán, miért...
11.24 €
A felnőtt író és pszichológus, az éles szemű, mégis együttérző megfigyelő tekintetével látjuk a két háború közötti "román világban" Kolozsvár, Vízakna és Bukarest között hányódó családot, a megélhetésért szívós harcot folytató édesanyát, a hébe-hóba felbukkanó...
8.45 €
Fasírozott hús volt - apám labdapecsenyének hívta - tökkáposzta-főzelékkel. A háborúban ritkán ettünk húst, akkor is keveset. Tilette titokban a vállamon, a hajam alatt kuporgott. Tilos volt az asztalhoz vinni. Lázba jött a hús szagától, és egyenest a fasírtra...
4.48 €
Polcz Alaine 1922-ben született Kolozsváron. Gyermek- és ifjúkorának színhelye, Erdély mindig is fontos maradt számára. 1949-ben fejezte be pszichológiai tanulmányait, ugyanebben az évben férjhez ment Mészöly Miklós íróhoz. Gyermek-ideggondozóban dolgozott,...
6.48 €
A felnőtt író és pszichológus, az éles szemű, mégis együtt érző megfigyelő szemével látjuk a két háború közötti „román világban" Kolozsvár, Vízakna és Bukarest között hányódó családot, a megélhetésért szívós harcot folytató édesanyát, a hébe-hóba felbukkanó...
5.61 €
Egy fiatalasszony valamikor a hetvenes években a Fekete-tengerhez megy nyaralni. S bár Erdélyt, Romániát, gyermekkora helyszínét jól ismeri, az utazás tartogat számára meglepetéseket. Polcz Alaine kötelességtudó útleírás helyett történetmeséléssel emeli ki...
4.79 €
"A Befejezhetetlen szépen illeszkedik Polcz Alaine időskori, összegző könyveinek sorába, amelyekben visszatekint egész életére, és a halállal néz szembe. Témái közül nyilván ezért sem maradhattak ki azok a mindannyiunkat foglalkoztató nagy kérdések és titkok,...
9.86 €