Maddaddam - MaddAddam-trilógia 3. - Margaret Atwoodová

14.51 €

A MaddAdam-trilógia befejező kötetének főszereplői Az Özönvíz évében megismert Zeb és Toby, akik a többi túlélővel együtt új életet kezdenek az elpusztult civilizáció romjain. A táborukba érkeznek a guvatkák, akiknél épp kezdődik a párzási időszak. A Guvat és Gazellában megismert Hóember súlyos sérüléséből lábadozik, így Tobyra hárul a feladat, hogy átvegye a próféta szerepét a guvatkák közt. A járvány előtti világról szóló történeteiből lassan kiderül, mi és hogyan okozta valójában az emberiség pusztulását. A tábor lakóinak mindennapjai folyamatos küzdelemben telnek: a börtönként szolgáló gladiátorarénából kiszabadult vérszomjas bűnözők mellett a hiperintelligens hibrid disznófaj, a gömböcök is támadásra készülnek ellenük. Margaret Atwood egyik legnagyobb szabású disztópiája a MaddAddam-trilógia. A Guvat és Gazella, valamint Az Özönvíz éve javított kiadásban jelenik meg a Jelenkor Kiadó gondozásában, a befejező kötet, a MaddAddam pedig most először olvasható magyarul. "Igen, vissza fogunk jönni ide. Remélem, hogy vissza fogunk jönni. A remény az, amikor valamit nagyon akarunk, de nem tudjuk, hogy az a dolog, amit akarunk, valóban bekövetkezik-e. Most jó éjszakát fogok kívánni. Jó éjszakát."

Podobné produkty

A MaddAdam-trilógia második kötetének középpontjában az emberiséget elpusztító járvány és az azt megelőző évtizedek állnak. Két túlélő elbeszéléséből tárul fel előttünk ez a világ. Ren a történet elején még gyerek, akinek édesanyja megszökött kihűlt házasságából...
14.51 €
A MaddAdam-trilógia befejező kötetének főszereplői Az Özönvíz évében megismert Zeb és Toby, akik a többi túlélővel együtt új életet kezdenek az elpusztult civilizáció romjain. A Guvat és Gazella központi figurája, Hóember súlyos sérüléséből lábadozik, így Tobyra...
8.42 €
V postapokalyptickém světě, jenž zničila genetická manipulace a lidská chamtivost, se skupina přeživších snaží vybudovat nový způsob soužití – mezi sebou navzájem i s podivuhodnými, pečlivě vyšlechtěnými bytostmi, které jsou předurčeny zdědit svět. Jejich křehké...
17.69 €
From the #1New York Timesbestselling author ofThe Handmaid's Tale Cat's Eye is the story of Elaine Risley, a controversial painter who returns to Toronto, the city of her youth, for a retrospective of her art. Engulfed by vivid images of the past, she reminisces...
19.9 €
Felix is at the top of his game as Artistic Director of the Makeshiweg Theatre Festival. His productions have amazed and confounded. Now he’s staging a Tempest like no other. It will boost his reputation. It will heal emotional wounds. Or that was the plan....
18.45 €
LONGLISTED FOR THE BAILEYS WOMEN'S PRIZE FOR FICTION 2017 Selected as a Book of the Year - Observer, Sunday Times, Times, Guardian, i magazine Felix is at the top of his game as Artistic Director of the Makeshiweg Theatre Festival. His productions have amazed...
11.95 €
The collection of a lifetime from the bestselling novelist, poet -- and cultural phenomenon Before she became one of the world's most important and loved novelists, Margaret Atwood was a poet. Dearly is her first collection in over a decade. It brings together...
14.95 €
'A source of uncompromising elemental warmth' Ali Smith By turns moving, playful and wise, the poems gathered in Dearly are about absences and endings, ageing and retrospection, but also about gifts and renewals. They explore bodies and minds in flux, as well...
11.5 €
Elaine Risley, az ellentmondásos megítélésű festőnő az életmű-kiállítására tér vissza fiatalsága színhelyére, Torontóba. A városba érkezve megrohanják az emlékek: eszébe jutnak egykori játszótársai, akikkel együtt fedezték fel a barátság titokzatos világát,...
8.45 €