Madarak a dobozban - Josh Malerman

6.73 €

Ezzel a robbanásszerű sikereket arató könyvvel indítjuk el új könyvsorozatunkat, amely Fumax Thriller néven fut majd. A Bird Box tavaly jelent meg, már több mint 15 országban eladták a kiadási jogait, a filmjogok is egyből elkeltek, és az elkészült forgatókönyv meg is nyerte az olyan forgatókönyvek számára kitalált díjat 2014-ben, amelyikből még nem készült film. Nemrég jelölték a patinás Bram Stoker-díjra, aminek megnyerésére nagyon jelentős esélye van. TARTALOM Valami rémisztő dolog garázdálkodik odakint, amire nem szabad ránézni. Egyetlen pillantás elég ahhoz, hogy az ember őrült, kegyetlen gyilkossá váljon. Senki sem tudja, mi az, és honnan jött. A szörnyűséges hírek egyre gyakoribbá válnak. Majd a tévé elsötétül, a rádió elhallgat, és az internet is összeomlik. A telefonok elnémulnak. Az ablakon pedig nem lehet kinézni többé. Mára csak maréknyi túlélő maradt, köztük Malorie két gyermekével, akiket az egyetlen lehetséges módon nevel: a négy fal között. A folyóparti, elhagyatott ház ajtaja zárva, a függönyök behúzva, az ablakokra matracok szögelve. Egyetlen esélyük, hogy elmenekülnek egy másik helyre, ahol talán biztonságban lehetnek. De az előttük álló út elrettentő: harminc kilométer a folyón, egy evezős csónakban bekötött szemmel! Csak Malorie találékonyságára és a gyerekek éles hallására támaszkodhatnak. Egyetlen rossz döntés is végzetessé válhat. És valami követi őket. De vajon ember, állat vagy szörnyeteg? Josh Malerman lélegzetelállító debütálása egy letehetetlen, rémisztő és lebilincselő panoráma egy sarkaiból kifordult világról.

Podobné produkty

Folytatódik a Stephen Kinget is letaglózó New York Times bestseller Madarak a dobozban, amelyből rekordnézettségű Netflix-adaptáció készült Sandra Bullock főszereplésével! Húsz évvel az után, hogy Malorie és gyermekei biztonságba jutottak a folyón át, még mindig...
13.21 €
n the old world there were many rules. In the new world there is only one that matters: don't open your eyes. In the seventeen years since the 'creatures' appeared, many people have broken that rule. Many have looked. Many have lost their minds, their lives,...
11.5 €
Tizenkét ?évvel az után, hogy Malorie és gyermekei biztonságba jutottak a folyón át, még mindig egyedül a szemfedő védi meg őket az őrülettől. Még mindig ott ólálkodnak...
7.03 €
Malorie sleduje silnici před sebou. Snaží se dojet do bezpečí. Nesmí se rozhlédnout. Jediný pohled by ji mohl stát život. Tam venku totiž žijí prazvláštní tvorové. Kdokoli je zahlédne, zešílí. Ublíží svým blízkým. Ublíží sám sobě. Malorie vzhlíží od volantu,...
21.95 €
Ház a tó mélyén leírása Mindketten tizenhét évesek. Mindketten félnek. Mégis mindketten igent mondanak. Tökéletes első randinak tűnt: végigkenuzni az ikertavakon, szendvicsekkel...
5.04 €
A BRAM STOKER-DÍJ JELÖLTJE. Josh Malerman, a New York Times-bestseller Madarak a dobozban sikerszerzője semmi máshoz nem hasonlítható borzongató történetében egy titkokkal teli világba kalauzol....
7.87 €
Vonku niečo je... Je to desivé a vražedné. Nikto nevie, čo to je, ale ak sa na to človek len raz pozrie, neznáma sila ho prinúti k brutálnemu násiliu. Odkiaľ to prišlo? Ako to zahnať? Päť rokov po tom, ako sa to začalo, zostáva nažive len kde-tu hŕstka ľudí....
6 €
We hope you packed your blindfolds... THE TERRIFFYING BESTSELLING NETFLIX RECORD-BREAKING BIRD BOX IS BACK. PRE-ORDER NOW.
18.95 €
A legújabb Mackógyógytorna könyvünkben, nem a mozgáson van a hangsúly, hanem a megtapasztaláson - hol vagyok a dobozhoz képest. Ezeket a mackómegtapasztalás gyakorlatokat, hangsúlyozzák a kedves versek (Szűcs Kinga) és a meseszép illusztrációk (Komjádi Orsolya)...
9.3 €