Madagaszkár királya - Ödön Barsi

3.72 €

Ez ?az izgalmas regény gróf Benyovszky Móricról (1741-1786) szól, talán a legkalandosabb életű magyar utazóról szól, aki rövid élete során négy világrész több országának történetébe írta be a nevét. Egészen fiatalon lépett katonai pályára, huszár lett. Apja halálakor örökösödési vitába keveredett, s Mária Terézia megfosztotta birtokaitól. Ezután került Lengyelországba, hősiesen vette ki részét a lengyelek oldalán az oroszokkal vívott háborúban. 1769-ben súlyosan megsebesülve orosz fogságba esett, Szibériába száműzték. A művelt Benyovszky hamar kivívta a helyi kormányzó bizalmát. Közben elkészítette Kamcsatka első földrajzi, néprajzi és álattani leírását. 1771 tavaszán a fegyenctelepre száműzött cári tisztekkel felkelést szervezett, elfoglalt egy erődöt, a kikötőben horgonyzó hajókat, és kiáltványt szerkesztett. Ez az írásmű a későbbi oroszországi forradalmi mozgalmak manifesztumainak mintájául szolgált. Hajóval előbb a Bering-szigeteket érintette, majd a Mátyás-, Lőrinc-szigetek érintésével Amerika partjától délnek vette útját, eljut az Aleut-szigetekre, majd a Kurili-szigetek érintésével kikötött a japán szigeteken is. 1773-ban megtelepedett Madagaszkáron, ahol két erődöt is emelt támaszpontul, s 1774-ben megalapítja (a francia uralkodó tiszteletére) Louisbourg városát. Ebben az időben még az európaiak nem ismerték Madagaszkár belsejét. Három nagy expedíciót szervezett, a tapasztalatairól szóló beszámolók Madagaszkár megismerésének fontos részei. Benyovszky végül is kilépett a francia király szolgálatából, és a madagaszkári népet választotta, sőt írásba is foglalta a sziget népeinek szánt alkotmányt, melyet a törzsfőnökök elfogadtak…

Podobné produkty

A „Bence a világ körül” című gyerekregénysorozat negyedik kötetében Bencére és a testvérére, Rékára, újabb kaland vár, ezúttal Madagaszkár trópusi szigetére utaznak, ahol nem csak luxushotel, egy kedves nagynéni és cuki majmocskák várják őket, hanem számos...
14.08 €
A matricás kifestőfüzetek segítségével a kis olvasók bátran alámerülhetnek a DreamWorks mesefilmek varázslatos világában. A matricák beragasztása után, a képek segítségével felidézhetik a mesék hangulatát, szereplőit, és színesceruzával a kézben újraalkothatják...
5.32 €
Madagaszkár, ?más nevén a „vörös sziget” Afrika legnagyobb szigetországa, de ha valaki odautazik, megdöbbenve tapasztalja: ez nem Afrika, ez egy másik világ. Nincsenek oroszlánok, zsiráfok,...
2.79 €
Extensive reading is essential for improving fluency and there is a real need in the ELT classroom for contemporary, low-level reading material for younger learners. "The Madagascar" films are popular with children around the world for their humorous, lovable...
5.5 €
From Moroni to Fort Dauphin and Toliara to Antaloha with this double-sided map of Madagascar, indexed road map with tourist information, a plan of central Antananarivo and an inset showing the Comoros Islands.
13.9 €
Nový průvodce za exotikou Madagaskaru, jedno z přírodně i evolučně nejrozmanitějších míst na světě. Hlavní tváří madagaskarské divočiny jsou lemuři a primáti, ale setkáte se zde s celou řadou podivných tvorů. Cestování po Madagaskaru je zážitkem na celý život....
10.9 €
Omaľovánky s motívom filmu Madagascar. Obsahujú 24 strán.
1.99 €
Lonely Planet's Madagascar is our most comprehensive guide that extensively covers all the country has to offer, with recommendations for both popular and lesser-known experiences. Spot chameleons and lemurs in national parks, haggle like a local in Antananarivo,...
27.9 €
Kvetináč MADAGASCAR 7.5 cm dry green
0.59 €