Lü uraság Tavasz-ősz kalendáriuma - Lü Pu Vej,László Dobos

15.49 €

Az i. e. III. század a kínai történelemben az egymás ellen hadakozó, élet-halál harcot vívó fejedelemségek, a hatalomvágyó és mindenre elszánt uralkodók, hadvezérek és szerencselovagok időszaka. A század közepe táján egy különös mű születik: a korszak nagy hatalmú államférfija - Lü Pu Vej - a fejedelmi udvarba hívott írástudók értekezéseit egyetlen könyvbe rendezve, saját neve alatt teszi közzé a kor ismereteinek enciklopédikus gyűjteményét, a Lü uraság Tavasz-ősz kalendáriumá-t. A tanulmányok a tudományok rendkívül széles körét ölelik fel: foglalkoznak a csillagászattól kezdve a zenén és a gasztronómián át a földművelésig szinte mindennel, s a kor filozófiai iskoláinak mindegyike tetten érhető bennük. A gyűjtemény legnagyobb részét az uralkodás helyes módszereinek bemutatása, a legendás hatalmasságokhoz kapcsolódó anekdoták és történetek teszik ki. Ám tanácsai nemcsak a hajdani nagyurak számára voltak hasznosak, hanem a jelenkor emberei számára is segítséget nyújthatnak, hogy több bölcsességgel, megértéssel és szélesebb rálátással tudják megélni életük sorsfordulóit és hétköznapjait. A mű a kínai ókor felbecsülhetetlen értékű dokumentuma, egyszerre ismerettár, életfilozófiai útmutató és szórakoztató, olvasmányos, kincsekkel teli kalendárium.

Podobné produkty

Angličan Geoff Stray, který se výzkumem mayských kalendářů usilovně zabývá již několik desetiletí, v této knížce objasňuje rozdíly mezi různými typy kalendářů starověkých civilizací, pro něž bylo studium nebeských cyklů životně důležitým pilířem poznání a
10.89 €
"A Jezsuita Kiadó adventi kalendáriuma 24 kiszínezésre váró képpel, és melléjük 24 szívmelengető gondolattal segít lélekben is felkészülni a karácsony közeledtére. Arra hívjuk meg a gyermekeket és szüleiket, hogy üljenek össze esténként a kalendárium lapjai...
7.04 €
Praktické kalendárium alternativní medicíny je kvintesencí poznatků a zkušeností nejuznávanějšího českého léčitele a vrcholem jeho literární tvorby. Členění této knihy vychází z orientálních kalendářů, které mají 24 období a šest tzv. kroků, představujících...
12.64 €
Když je smrt jedinou šancí na záchranu Alma byla hned po narození za zvláštních okolností dána k adopci. Ve spise se píše: „Totožnost rodičů nesmí být v žádném případě vyzrazena. Matce hrozí smrtelné nebezpečí!" O jedenáct let později však Alma bojuje o život...
14.59 €
Použitie: meranie teploty a vlhkosti v miestnosti, predpoveď počasia, minimálna / maximálna pamäť, graf zmeny vlhkosti v čase, kremenný budík s alarmom, kalendár, podsvietenie displeja. Presnosť merania 1 ºC.
9.49 €
"Ebben a kalendáriumban, mely a Titoktündér-sorozat ötödik kötete, csupa-csupa olyan történet szerepel, melyek az adott hónaphoz köthetőek. Van benne például januári fogadkozós mese, februári füllentős mese, áprilisi bolondozós mese. Decemberre pedig két izgalmas...
10 €
A 2023. évi kalendáriumba a címlapinterjút Gergely Róbert művészúrral készítettük. Kiemelten foglalkozunk az alábbi témákkal: o Egészséges öregedés o Európa Kulturális Fővárosai 2023 o Petőfi kalandor nagybátyja o Régi hímzett falvédők o 80 éve történt: Gyertyagyújtás...
3.1 €
Készülj az ünnepekre ezzel a 24 minikönyvet tartalmazó adventi kalendáriummal! Kedvenc Jégvarázs szereplőid, Elza, Anna, Olaf és barátaik társaságában igazán mesés lesz a visszaszámlálás - és a 24 történet talán még abban is segít, hogy karácsonykor legyen...
22.53 €