Lila csík, fehér csík - Zoltán Egressy

6.48 €

Arra, amikor a Debrecen ellen kihagyta a tizenegyest én máshogy emlékszem. Nem úgy, hogy nem érdekelte, bemegy-e a lövése. Én is ott voltam azon a hideg, téli napon a Megyeri úton, és azt láttam, hogy a játékra alkalmatlan, havas-jeges pályán ő volt messze a legjobb. Egyedül ő akart és tudott focizni - játszani! - még ott is, és ezért gondolta, hogy be fogja lőni - mert különben nem ő lőtte a tizenegyeseket. Minden más olyan ebben a könyvben, hogy belesajdul a lelkem. Persze belesajdult ebbe is: ebbe az emlékbe - ahogy ma is pontosan látom magam előtt azt a megtévesztően hanyag mozgást, amivel őrületbe kergette a védőket és a kapusokat. Fiatal és naiv voltam még, azt hittem, neki minden sikerülni fog, és nem értettem, ha mégsem sikerült - hogy lehet az? 1978-ban, amikor Argentínában kiállították - na, az pontosan úgy volt, ahogy Egressy leírja. És ugyanazt éreztem én is. Ugyanúgy tört össze bennem a világ... De Egressy Zoltán regénye nemcsak Törőcsikről szól, hanem rajongásról, felnövésről, nosztalgiáról és a világ igazságtalanságáról is. Kicsit úgy, mint Nick Hornby klasszikusa, a Fociláz. Ez is regény (még talán regényebb is, mint Hornby könyve), a középpontjában az utolsó magyar futballzsenivel - és a kisgyerekkel, aki most, felnőtt fejjel próbálja megérteni, hogy mit jelentett számára Törő... és a gyerekkor.

Podobné produkty

A 2040-es évekre az embernek sikerül kolonizálnia a Holdat, pár ezer kutató él rajta hatalmas üvegbúrák alatt. A magyar tudósok nem jutottak túl jó helyhez, mert a holdrajzi adottságoknál jobban érdekelte őket, hogy a Tehetség Tengere nevű kráter mellett telepedhessenek...
6.45 €
Egressy Zoltán új regényének főhőse Jolka, a halálára készülő zalai parasztasszony. Kilencvennégy évet lehúzott már e világban, s ahogy az öregek szoktak, úgy beszél ő is az életéről: gyermekkoráról, a feleségként átélt évtizedekről és az utolsó életszakaszról,...
5.63 €
Mátyás Anna harmincnégy éves budapesti anyakönyvvezető egy átlagosnak tűnő esküvői ceremóniát követően a násznép egyik tagjának invitálására az ünneplőkkel tart. Ahogy múlnak az órák, egyre félelmetesebbnek érzi a társaság viselkedését, és lassan az életveszély...
11.75 €
„A háború is igaz vót. Tizenhét-tizennyóc vótam abba az időbe. Az egyik német hű, de akart vóna gyünni énhozzám. Mikor aztán a ruszkik vótak, az egyik képes lett vóna itt maradni miattam. Aztán elmenesztették, ment a bandája után. Akart vóna maradni Magyarországon....
9.67 €
Egressy Zoltán gyerekkönyve az állatmesék hagyományait - Ezópust, La Fontaine-t - követi bölcsen. Tíz állat, tíz kedves, okosan tanító, elgondolkodtató történet és megannyi meséléssel töltött közös perc.
8.68 €
Talán már zenélni sem képes zenész, lakodalmán veszekedő házaspár, hőlégballon-vállalkozásra készülő férfi, a tudatot megtámadó entitásokról fantazmagóriákat szövő, kleptomániás takarítónő. Alakok Egressy Zoltán egymáshoz lazán kapcsolódó kisprózáiból, melyek...
9.29 €
Tücsi bácsi és Pölö néni fel vannak háborodva. Hát pont itt, ezen a téren kell gördeszkázni ennek a négy átkozott kölyöknek?! Ráadásul üvöltetik a zenét! Lecsó, Pati, Buckó meg Metál - egyáltalán, miféle nevek ezek? De nemcsak a néni meg a bácsi van kiakadva...
4.93 €
Ugye ismeritek már a kalapos, szalmaszálat rágcsáló Piszke papát és az ő különleges állatmeséit? Ezúttal olyan madarakról mesél majd nektek, akik kedves ismerőseitek lesznek a történetek végére. Kíváncsiak vagytok, kikről lesz szó? Elsőként egy fekete-fehérbe...
9.83 €
Már bizonyára mindenki jól ismeri Piszke papa vidám meséit mezőn, erdőben és tengerben élő állatokról, de alig tudunk valamit magáról Piszke papáról. Ki ő valójában? Hol él? Vannak állatai? Ha ezek a kérdések benned is felmerültek, akkor ebben a könyvben választ...
8.42 €