Lewis Hamilton - Frank Worrall

8.42 €

Lewis ?Hamilton 2020-ban mind a futamgyőzelmek, mind a világbajnoki címek terén felzárkózott Michael Schumacher mellé, és vele együtt viseli a „minden idők legsikeresebb autóversenyzője” címet, emellett ő a valaha élt legnagyobb brit Formula–1-es pilóta is. Már 2007-es bemutatkozó idényével világszerte rajongók millióit nyerte meg, hogy a rákövetkező évben minden idők legfiatalabb világbajnokaként vonuljon be az F1 történetébe. Habár az azóta eltelt években is folyamatosan róla szóltak a szalagcímek – hol Nico Rosberggel és Sebastian Vettellel folytatott párharcával, hol viharos párkapcsolataival került a címlapokra –, a rázúduló médiafigyelem dacára megmaradt hihetetlenül tehetséges és a végletekig elszánt profinak, aki kitartóan uralja a motorsport világát. Alapos és olvasmányos életrajzával a népszerű sportújságíró, Frank Worrall nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy nyomon kövesse a világ leggyorsabb emberét. Egy rendkívüli fiatalember történetét ismerhetjük meg, aki előtt már újonc korában is olyan élő legendák tisztelegtek, mint Sir Jackie Stewart, és akiből idővel sokszoros világbajnok és Nagy-Britannia legsikeresebb sportolója lett.

Podobné produkty

Lewis Hamilton's explosive arrival on the Formula 1 scene has made front-page headlines. In My Story, for the first time Lewis opens up about his stunning debut season in grand prix racing, as well as his dad Anthony, his home life and his early years. The...
16.45 €
Grim death was the only romance to be found on this world that boasted a thousand moons.
0.88 €
Cesta Lewise Hamiltona na stupně vítězů F1 byla plná prudkých zatáček a napínavých závodů. Za tvrdou práci, vytrvalost a nezlomnost byl však bohatě odměněn několikanásobným titulem mistr světa. Díky skvělému týmu techniků a inženýrů si mohl splnit svůj dětský...
8.84 €
Superman and Batman first teamed up in these stories from comics' Silver Age, reprinted in one massive hardcover! Superman and Batman teamed up for these tales from the mid-1950s and early 1960s, which include their battles with villains including Lex Luthor,...
86.99 €
Governments around the world are in the early stages of a repositioning of power, as China rises and the United States is drawn into direct competition. But some are beginning to wonder whether, for all of the economic benefits, engaging with China carries...
23.95 €
In this book from the critically acclaimed, multimillion-copy bestselling Little People, BIG DREAMS series, discover the incredible life of Lewis Hamilton, Formula One champion. Little Lewis's childhood was filled with cars, motorcycles and watching Formula...
15.9 €
Ismerd meg kiemelkedő emberek - tudósok, művészek, újítók - életét! Valamennyien hihetetlen dolgokat vittek véghez, pedig életüket ők is nagy álmokat dédelgető kisgyerekként kezdték. Lewis gyerekkorában rengeteg Formula-1-es autóversenyt nézett az apukájával....
10.99 €
Kovový model formula - Bburago 1:43 RACE Formula F1 - Mercedes-AMG F1 W15 Performance (2024) #44 Lewis Hamilton w
28.09 €
Kompaktná replika Ferrariho bolidu SF-25 Lewisa Hamiltona (č. 44) v mierke 1:64 zo série Formula Racing od Bburago. Napriek malej veľkosti zachytáva model vernú farebnú schému tímu Scuderia Ferrari pre sezónu 2025. Vhodný do zbierky alebo ako darček pre mladých...
10.49 €