Levegőt venni - Zoltán Gábor

12.87 €

Zoltán Gábor novellistaként kezdte pályáját, de kisprózakötetet utoljára 1999-ben adott közre. Levegőt venni című könyve így több mint húsz év novelláinak keresztmetszete. Az eltelt évtizedekben a szerzőnek volt része hosszú csöndekben és Orgia című regényének megjelenése után zajos sikerben is. A szigorú kézzel válogatott novellák fordított időrendben követik egymást a kötetben, így kalauzolnak vissza Zoltán Gábor prózájának forrásvidékéig. Ha olvasója az utóbbi évek munkái, elsősorban az Orgia és az azt kísérő esszéregény, a Szomszéd felől közelít jelen kötet írásaihoz, ráismerhet a feléjük forduló utakra, de olyan ösvényekre is bukkanhat, amelyek Zoltán Gábor írói világának egészen más, kevéssé ismert tájaira vezetnek. A novellák nyelve elszántan pontos, mégis kíváncsi, minden cikornyától mentes, mégsem dísztelen, sokkal inkább fölösleg nélkül építkező. A szövegek mosolytalan iróniája, groteszk fordulatai, szociografikus érzékenysége nincs elődök híján a magyar novellisztikában, karakteres szerkesztésmódjuk, meghökkentő nézőpontjaik és elbeszéléstechnikájuk ugyanakkor jellegzetessé teszik őket. Egy furcsa randevú, egy végletes lomtalanítás, gyilkos és buja szenvedélyek, hűvös kerti ösvényen vonuló bodobácsok – a Levegőt venni kisprózái sokfélék, de valamennyiben fölismerni Zoltán Gábor tekintetét: kíméletlenség és részvét szétválaszthatatlan, csakis együtt éleslátó lencséit.

Podobné produkty

Baróthy Zoltán Az Amcsalat hegység tiszta levegője című novelláskötetében a főszereplők magányos és tanácstalan férfiak. Akár egy idegen tájon vánszorgó vonaton üldögélnek, akár egy vigasztalan pesti lakótelepen, egyformán ott él bennük a vágyakozás a máshol...
4.76 €
Ebben a részben Edward Stevenson angol nyomozó társaival egyre összekuszáltabb nyomokat próbál meg kibogozni. Bár az eredetileg gyermekrablásnak indult ügy nyomai teljesen kihűltek, szövevényes bűntény nyomaira bukkan. Az időközben csapattá alakult emberek,...
2.49 €
Kállay Eszteré a most induló költőnemzedék egyik legeredetibb hangja. Halk és radikális líra ez, mintha éppen a csendekből, az alig hallható közlések élességéből fakadna radikalizmusa és ereje. Utazások és mozdulatlanságok, ismerős idegen nyelvek és ismeretlen...
3.94 €
A ?nagy francia álmodót többször is foglalkoztatta az emberi élettér – és vele az urbanizáció – kiterjesztése az egyáltalán nem szokványos régiókba, így a tengerre (l.: Az úszó város, az ÚK nem ismertette) vagy a levegőbe (l.: Hódító Robur, 820904). E regényében...
2.54 €
Pom Pom ül az ágon, egy szép hosszú ágon, és mindennap várja Picurt. Sapkaként a fejére ül, és amíg mennek az iskolába, mesél. Eddig mesélt: Szegény Gombóc Artúrról, Radírpókról, Festéktüsszentő Hapci Benőről, Bátor Tintanyúlról, Madárvédő Golyókapkodóról,...
8.45 €
Hogy hogyan kerül Bogyó és Babóca a levegőbe? Megtudhatjátok a katicakislány és a csigafiú legújabb meséiből! A keménytáblás könyvet remek színes illusztrációk díszítik.
8.14 €
Mivel Jessica barátja megbetegszik, a hétvégi tervezett filmmaratont el kell halasztaniuk. Jessicának ehelyett a szüleivel kell töltenie a hétvégét, és el kell mennie velük egy hőlégballonos versenyre, amihez nagyon nincs kedve. De amikor találkozik Viharral,...
8.45 €
Kinek ne lenne kedve a világot körbeutazni? Megismerni más embereket, kultúrákat, nyelveket. Szerintem mindezek a legizgalmasabb dolgok az életben. Néhány év elteltével pedig nagyon jó visszaemlékezni ezekre a szuper élményekre. Ha te is olyan kalandor vagy...
5.15 €
Az angol beteg: aki se nem angol, se nem beteg: zsadányi és törökszentmiklósi Almásy László Ede utazó, Afrika-kutató és felfedező.1932. május 1-jén tette első jelentős felfedezését, amikor megtalálta a Zarzura oázist, felfedezőtársai Sir Robert Clayton, Penderel...
15.75 €